A szex sem mentette meg őket a csődtől

A Szürke ötven árnyalata sem tudta megmenteni az egyik népszerű kiadót, az Ulpius-házat. Az Index információit lapunknak is megerősítették. Az összes alkalmazottnak bejelentették, hogy a cég fizetési nehézségei miatt csődvédelmet kért.
Új ügyvezetőt jelöltek ki, aki a csődvédelem időszaka alatt viszi majd az ügyeket. Pár napra a boltok is bezártak, még a netes futárszolgálat is leáll egy időre, ugyanis leltározniuk kell. A válságstáb szerint a cég vagyona - ami lényegében a földön álló könyvek értékét jelenti, meghaladja a tartozást, vagyis, rendezni tudják a függő tartozásaikat.

Hogy mi jön utána, nem tudni, de valószínűleg lesznek boltok, amelyek bezárnak, ebből meg az is következik, hogy létszámcsökkentésre kényszerül a hálózat. Egyelőre találgatunk, hogy mi is lesz a csődvédelem időszaka után - mondta lapunknak egy a bejelentést megdöbbenve hallgató, névtelenséget kérő munkatárs.

Azt nem tudni, mi történt a cégben tavaly, hiszen a 2014. évről még nem készültek el a beszámolók, ám már az egy évvel korábbi mérlegadatok is árulkodóak. Jóllehet a cég szépen növekedő árbevételt ért el, voltak aggasztó jelek. Az árbevétel folyamatosan nőtt, 2013-ban 1,4 milliárdról 1,5 milliárd forintra, ám ennél jóval meredekebben nőttek a rövid távú kötelezettségek. A tartozás több mint 900 millió forintot tett ki 2013 végén, ebből majd 620 millió szállítói követelés volt - egy évvel korábban 550 millió, vagyis a növekedés több mint 12 százalékos.

Más forrásunk megerősítette, hogy a cégnek nem volt túl jó híre a fizetési határidők betartásában. Mindenkinek tartoztak: volt alkalmazottnak, boltoknak, fordítóknak, a nyomdának. Előbb-utóbb fizettek, de elég nyögvenyelősen mentek a dolgok. Az is árulkodó az idei pénzügyeiket illetően, hogy már az év folyamán több adóvégrehajtás is indult a cég ellen, ezek még nem zárultak le.

Az ügyvezetés igyekszik minden hitelezővel megállapodni és őket kifizetni - hangzott el. A cél egyértelműen nem az, hogy felszámolásba forduljon a történet, az alkalmazottak, mind a szerződéses partnerek, cégek kifizetése a legfontosabb. Majd a kiadó további működtetése.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.