galéria megtekintése

A szemétlobbi nyerhet Orbánék szélmalomharcán

6 komment


Hargitai Miklós

Folytatódik az Orbán-kormány hadjárata a szélenergia ellen: ezúttal a megújuló energiaforrásokkal termelt áram kiemelt átvételi áráról szóló szabályozásból vették ki a szélerőműveket. Ha a törvényjavaslatot elfogadják, a hulladékok elégetéséből nyert energia kedvezőbb elbírálás alá esik, mint a széláram.

Magyarország eddig az a különleges hely volt Európában, ahol 2010 óta egyetlen új szélerőmű építésére sem adtak ki engedélyt (ugyanebben az időszakban a szomszédos Romániában hatszorosára nőtt a beépített szélerőmű-kapacitás, méghozzá állami ráfordítás nélkül, a román szélkerekek névleges teljesítménye pedig összesen már másfélszerese a paksi atomerőműének).

Selejtből lesz zöldenergia
Selejtből lesz zöldenergia
Mohai Balázs / MTI

A szektor fejlődését az engedélyezés megakasztása mellett eddig főként a zöldenergiával termelt áram átvételének szabályozatlansága nehezítette. A legtöbb uniós tagállamban az árakat sokszor egy évtizedre előre törvényben rögzítik, hogy a beruházók számára kiszámítható környezetet teremtsenek. Az áram átvétele kötelező és kiemelt áron történik.

 

Az Orbán-kormány most elkészítette a hiányzó szabályozást, ám a benyújtott törvényjavaslatban nincs sok köszönet. Egyrészt az nem vonatkozik a szélenergiára, ami azt valószínűsíti, hogy a szélerőmű-beruházások befagyasztása a következő években is folytatódik majd. Másrészt megkaphatja viszont a támogatást a hulladékkal termelt áram, ami azt az abszurd helyzetet fogja eredményezni, hogy a magyar jog szerint a hulladékégetőkben előállított áram szabályozási szempontból „zöldnek" számít majd, és kedvezőbb besorolás alá esik, mint a széláram. Harmadsorban pedig a támogatás – az általános európai gyakorlattal szemben – nem normatív lesz, és nem fedi le a zöldenergia-szektor teljes termelését: mind a kötelező átvételre, mind pedig a kiemelt árra pályázni kell majd, ami széles teret biztosíthat a politikai és egyéb szempontú kivételezésnek.

A pályázatokat a minisztériumok fölött álló Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) bírálja majd el. A szervezetet Orbán Viktor energetikai végzettség nélküli bizalmasa, Dorkota Lajos, a volt Fejér megyei kormánymegbízott irányítja. Az árakat pedig nem törvényben, hanem bármikor könnyen módosítható rendeletben rögzítik, ami megkérdőjelezi, valóra válnak-e a támogatási rendszer kiszámíthatóságára vonatkozó korábbi ígéretek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.