galéria megtekintése

A Simicska-galaxis ellen még Orbán is kevés lesz

16 komment


Marnitz István

Példátlan erejű támadássorozat ­érte az elmúlt napokban Simicska Lajos cégbirodalmát. A kormány leállíttatta a Közgépet is ­érintő ­M4-es építkezést, a Kehi a médiacéget, a Hung-Istert vizsgálja, a nagyvállalkozó médiabirodalma lényegében elesett az állami hirdetésektől. A harc azonban kétesélyes: óriási hálózat áll Simicska ­Lajos mögött is. Megmutatjuk.

A kormányfő legközelebbi bizalmasából páriává lett Simicska ­Lajos cégbirodalmát a Buda-Cashéhez vagy a Quaestoréhoz hasonlóan talán csak egy a csillagrendszerek mozgását modellező számítógéppel lehetne követni. Számos bizalmasának céghalmazai szintén ott keringenek körülötte, egyes csápok egymásba érnek, összekapcsolódnak, némely tagok időnként galaxist váltanak, mások csendben kialszanak, valamennyi saját történettel.

Ezt a rendszert még talán Orbán Viktornak is nehéz lesz szétugrasztania.

Az Opten-cégadatbázis tanúsága szerint Simicska Lajosnak közvetett vagy közvetlen tulajdonosként ma 63 magyar társasághoz van köze. Ráadásul a kép már szinte letisztultnak nevezhető. Korábban akadt ugyanis olyan pillanat, amikor a csoport százasra volt tehető. A nagyvállalkozó körüli „galaxisok" ismertek: média, mezőgazdaság, valamint a Közgéppel jellemezhető ipar. Nem lenne teljes a kép, ha nem említenénk meg vele továbbra is szorosan együttműködő bizalmasait, Nyerges Zsoltot, ügyvédjüket, Nagy Ajtony Csabát, Fonyó Károlyt, Tóth Mariannát, Kovács Istvánt, Nagy Zoltánt, Benyó Zsuzsannát, a nagyvállalkozó feleségét, Pusztai Zsuzsannát vagy a róluk többé-kevésbé leváló Töröcskei Istvánt, Petykó Zoltánt, Győri Tibort, illetve a szisztémából nemrég kivált, az elmúlt évek egyik leghangosabb közéleti robbanását kiváltó Liszkay Gábort.

 

A közvélekedés jobbára az ő cégeiket is a Simicska-övezethez sorolja, bár utóbbi két üzletembert már inkább Habony Árpád környezetéhez sorolják. Nyilatkozataival a nagyvállalkozó sem igyekszik a képzetet oszlatni, holott a közhiteles adatok szerint számos társasághoz, márkához nincs köze. Például a Music FM az exközgépes Nagy Zoltáné, a Metropol napilapot pedig Fonyó Károly mondhatja magáénak.

Simicska könnyű kézzel passzolja le cégeit

A február 6-i, emlékezetes Simicska-nyilatkozatokkal ­tarkított nagy összeveszés után Simicska Lajos megvette Liszkay Lánchíd Rádió­ban és Nemzet Kft. kiadóban meglévő többségi, illetve a Hír TV-ben birtokolt kisebbségi részét, de azóta újraosztotta a lapokat. A legfrissebb cégbírósági adatok szerint a Nemzet Kft. közel fele a Kovács István és Tóth Marianna jegyezte Pro-Rátáé, harmada Fonyó Megapolis Mediájáé, és csupán 17 százalék maradt Simicska Pro-Aurumánál. A Hír TV 45 százaléka maradna a Pro-Aurumnál, 30 százaléka Fonyó cégénél, 25 százalék pedig a négyük tulajdonának számító Nemzet Kft.-nél. A Lánchíd Rádió pedig 25-25 százalékban lenne közvetlenül Simicska Lajos, a Megapolis Media, a Pro-Ráta, valamint a Nyerges Zsolt és Nagy Ajtony Csaba jegyezte Infocenter.hu tulajdona. A Hír TV- és különösen a Lánchíd Rádió-váltás viszont még nem hatályos, utóbbi esetében azért, mert a megelőző lépés bejegyzését a cégbíróság formai okokból megtagadta. Simicskáék ahelyett, hogy kiköszörülnék a csorbát, igazukat hangoztatva fellebbeztek.

Még mindig óriási hálózat áll a nagyvállalkozó mögött
Még mindig óriási hálózat áll a nagyvállalkozó mögött
Németh Dániel

A Class FM-et viszont eddig elkerülték a viharok: a rádió több­sége közvetve-közvetlenül továbbra is Simicskáé. Az üzletember láthatóan könnyű kézzel passzolja le fontos cégeit a bizalmasainak. Vagyis nem tart attól, hogy valaki – Liszkay Gáborhoz hasonlóan – ki- vagy átlépne.

Simicska médiahalmazából személyesen hozzá kapcsolható a Mahir, a Mahir Cityposteren osztozik Fonyó Károllyal és a német ­Euro AWK-val, közvetlenül övé az elmúlt években komoly közpénzekhez ­jutó Bell and Partners alapí­totta ­Euro Publicity, kissé kuszán, de hozzá kötődik a Publimont plakátcég, amely viszont a Peron Reklámon osztozik a fővárossal, az osztrák Europlakattal, a spanyol Mirpasával, a Csányi Sándor köréhez sorolt Tóth Józseffel, a Börcsök családdal és Bleuer Istvánnal. Hozzá sorolható a legutóbbi időkig köztévéműsorokat gyártó Hung-Ister is. De ez csak egy front.

A médiahalmaz mintegy harminc vállalkozásából a legjelentősebb a 2013-ban nyolcmilliárdos forgalomból hárommilliárdos nyereséget kanyarító Publimont, de a 4,5 milliárdos forgalmának harmadát profitáló Hung-Ister sem muzsikált gyengén. Tisztes nyereséget mutatott a közel nyolcmilliárdos bevételű Hír TV és a hárommilliárdos forgalmú Nemzet is. Ehhez képest a kétmilliárdon álló Mahir 240 milliós nyeresége szinte eltörpül. A csoport csúcsán álló, árbevételmentes vagyonkezelők, a Neo-Met, a Pro A, a Pro B vagy a Pro-Aurum rendre többmilliárdos nyereséget fialtak. A többi sajtótermék és vagyonkezelő viszont a nullához közeli árbevételt és eredményt mutatott. Simicskának a Mahiron keresztül továbbra is része van a jórészt Töröcskei István és családtagjai, illetve bizalmasai által jegyzett, tavalyelőtt csődközelbe jutó Plati­nium nevű pénzügyi vállalkozásban is. Mindez persze már a múlt ködébe vész: állami hirdetések nélkül a csoportok egész más képet mutatnak majd.

Sokat hoz az agrárág is

A másik nagy, a vállalkozót tisztes bevétellel örvendeztető ág az agrárcsomag, a személyes többségi, valamint felesége és Nyerges Zsolt kisebbségi tulajdonában álló Mezort köre. Ezek egy része az ­első Orbán-kormány által privatizált volt állami gazdaságokból, a „piszkos tizenkettőből" kerül ki: ilyen a Lajta-Hanság Zrt., a Sárvári Mezőgazdasági Zrt. vagy a Szombathelyi Tangazdaság. Utóbbiban kisebbségi társa az őt egykoron elnöki tanácsadóként foglalkoztató állami MFB, de a sárváriak is üzemeltetnek egy kis közös céget az állammal. Ezek a 15 tagú csoport legjelentősebb, milliárdos forgalmú, százmilliós nyereségű tagjai.

És a Közgép

Noha ma már szinte ­mindenki kívülről fújja, hogy a Közgép Simicska Lajosé, erre egy, elsőként lapunkban közzétett közbeszerzési dokumentumon kívül sokáig más bizonyíték nem állt rendelkezésre. A Közgép ugyanis alapszabályában nem tüntette fel tulajdonosait, a közgyűlésekre pedig csak a 0,03 százalékot birtokló Né­meth Miklós vezérigazgató fáradt el. A cégbírósági kutatásokon alapuló Opten-adatbázis azonban ma már mutat egy vékonyka szálat Simicska agrárbirodalma és a 2013-ban hatvanmilliárdos forgalom mellett négymilliárdot fizető Közgép között. A legutóbbi dokumentált, 2013 ­végi közgyűlésen ugyanis 0,03 százalékos részesedésével megjelent a Sárvári Mezőgazdasági Zrt. is. Ennek közvetlen tulajdonosa a Mező Zrt., annak a Mezort, az pedig többségben Simicska Lajosé.

Ettől még persze sejthető, hogy a fennma­radó 99,4 százalék se áll túl messze az üzletembertől.

A Közgép alá jelenleg tizenkilenc, részben vagy egészben a nagyvállalkozó által tulajdonolt vállalkozás sorolható. Közülük a legtöbb hasznot a három éve az állami MÁV-tól hozzájuk került, 2013-ban hatmilliárd forintos forgalmat felmutató Dunántúli Távközlési és Biztosítóberendezésépítő Kft. szállítja. Figyelemre méltó a Nyerges Zsolt ­cége alapította, komoly közbeszerzési pénzeket nyerő E-OS nevű energiavállalkozás, amely – némi ­offshore-kitérővel – 2010-ben került a Közgéphez. Az önkormányzati közvilágítási beruházások sztárja, az ­E-OS Elios nevű egykori leányvállalata ma már a kormányfő veje, Tiborcz István áttételes résztulajdonában van. Közgép-résztulajdon – az OTP-vel, a Mollal, a CIB-bel, a CIG-gel, a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Euroinvesttel és Mikóczy Zoltánnal karöltve – a csodaló, Overdose csúnyán veszteséges vagyonkezelője is.

Mindez csupán pillanatfelvétel a Simicska-galaxis egy szeletéről. Nem tettünk említést a múlt nagy változásairól, például, hogy a Budai Hengermalom is a hozzájuk közel álló Remeczki Ferenc (országos üzemanyag-jelölésre megbízást nyerő) cégéhez került. Nem vizsgáltuk se a bizalmasok céghálóit, se a menedzsereket, akik 2010 után már állami csúcsposztokról igyekeztek egykori kenyéradójuk kedvére tenni, de akik ma már minden erejükkel hessegetik magukról Simicska árnyékát. Ez azonban csak még kibogozhatatlanabbá teszi a szálakat.

Simicska Lajos és Orbán Viktor miniszterelnök vitája valószínűleg kevéssé kecsegtet anyagi fellendüléssel, így csoportjának alighanem túlélő üzemmódra kell váltania. Egy ilyen méretű és beágyazott­ságú hálózattal mégis talán megalapozottan állíthatta a nagyvállalkozó: pánikra semmi ok, amíg ő van, minden van.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.