A „rossz bank” jó az OTP-nek

A jegybank és az állam finanszírozhatja a „rossz bankot", amelybe a kétes hiteleket gyűjtenék össze, hogy segítsék a vállalati hitelezés fellendülését – írja a Privátbankár.hu

Az ezermilliárd forintnyi lejárt kölcsönt talán már 400 milliárdért meg lehet vásárolni, a terhektől megszabadult bankok pedig könnyebben elhagyhatják a magyar piacot – írja a Magyar Nemzet. Elvileg a magántőke is szerepet vállalhatna egy „rossz bankban”, de a lap szerint annak nagyon kicsi a valószínűsége, hogy üzletet látna a nem teljesítő hitelek felvásárlásában.

Mint ismert, a Nagy Marton, a nemzeti bank ügyvezető igazgatója néhány napja arról beszélt, hogy 3-4 hónapon belül születhet döntés a „rossz bank" létrehozásáról. Nagy Márton szerint addig kell eldönteni, hogy kik finanszírozzák az új intézmény működését, illetve hogy milyen hitelek és ingatlanok kerülhetnek be a programba – írja a Magyar Nemzet.

Az OTP-re nézve akár kedvező is lehet az MNB eszközkezelővel (bad bank) kapcsolatos terve, bár számolni ennek eredményhatását addig nem érdemes, amíg nem tudjuk, hogy az egyes bankoknak milyen áron lesz lehetőségük rossz eszközeik eladására – mondta a Napi Gazdaságnak Sándor Dávid, a KBC Equitas szakértője.

Az OTP például a késedelmes hiteleinek nagyjából 80 százalékára céltartalékot képzett, vagyis ha a tranzakció során a rossz hitelállomány 20 százalékának megfelelő ellenértéket kapnák, akkor az már egy kedvező kimenetel lenne. Ilyen esetben ugyanis a bank pénzénél lenne, és nem terhelnék további költségek a rossz hitelek mérlegből való kikerülése miatt.

De a tranzakciós ár ismerete nélkül is feltételezhető két kedvező hatás. Egyfelől az OTP éppen a vállalati hitelezésben kezd aktivizálódni, itteni részesedését szépen növelte is az elmúlt negyedévekben, egy esetleges portfóliótisztítás ezen a tendencián talán tovább lendíthetne.

A másik fontos hatás Sándor Dávid szerint, hogy más bankok portfóliótisztítása beindíthat piacszerkezeti változásokat, vagyis újra élénkülhetne az akvizíciós tevékenység, ami az OTP-nek különösen kedvező lehet, hiszen a bank jó ideje keres hazai felvásárlási célpontokat. Csányi Sándor elnök-vezérigazgató korábban arról beszélt, hogy pont a rossz eszközök átvételéhez kapcsolódó árazási nézeteltérések akadályozták eddig ezeket a felvásárlásokat.

Miró József, az Erste részvényelemzője szerint a rossz bank az OTP-nél jobban segítheti az olyan intézményeket, amelyek például szállodában vagy más nagy ingatlanprojekt finanszírozásában vettek aktívabban részt. Az OTP tőkemegfelelése elég erős, és jól lefedezettek a nem teljesítő eszközei, vagyis egy ilyen átalakítástól önmagában nem fog a bank többet hitelezni – véli a szakértő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.