A rászedettek visszakapják a pénzüket

A cégeket valós pénzért kamuregisztrációra rávevő csalásgyanús levél karrierje véget ért: a BRFK gazdasági és korrupcióellenes osztálya rendkívül gyorsan intézkedett, a rendőrség rátette a kezét a Magyar Kereskedelmi Nyilvántartási Intézet, azaz a mögötte álló kft. számlájára, és zároltatta az összes eddigi befizetést. A vállalkozásokat egy újabb fizetési kötelezettséggel, a „közzétételi díjjal” riogatók tehát úgy tűnik, hoppon maradtak.

Mint megírtuk, a Magyar Kereskedelmi Nyilvántartási Intézet a napokban szólított fel több ezer vállalkozást, hogy közzétételi díj címén fizessen be a K & H Banknál vezetett számlájára 24 ezer forintot április 18-ig. Az csak a hivatalos hatósági felszólításra hajazó levél hátoldalán, az apró betűs részből derül ki, hogy valójában nem egy újabb állami közteherről van szó, hanem csak egy reklámszerződés-ajánlatféléről, bár az nem igazán derül ki belőle, hogy mit kap a vállalkozás a pénzéért cserébe.

A levél nyelvezete azonban üzleti ajánlat helyett sokkal inkább egy hatósági felszólításra emlékeztet, és ez sokakat meg is tévesztett. Ők be is fizették a kért összeget.Mások,miután alaposabban átolvasták a levelet, feljelentést tettek. A BRFK gazdasági és korrupciós bűncselekmények elleni osztálya pedig csalás gyanújával nyomozást rendelt el ismeretlen tettesek ellen. Nem hivatalos értesülésünk szerint egyelőre megpróbálják azonosítani azt a kört, akik a cég nevében a leveleket szétküldték. Információink szerint a felszólításra 106 vállalkozás fizette be a kért összeget az „intézet” számlájára. A teljes összeg, kicsivel több mint két és fél millió forint megvan a számlán, így az ilyenkor szokásos procedúra végén valamennyi megtévesztett cég visszakaphatja a tanulópénzt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.