galéria megtekintése

A Mol szerint semmi közük ahhoz, hogy Orbán Ráhel is Bahreinben járt

13 komment


Marnitz István

Tavaly októberben, egy hónappal azután, hogy Tiborcz István és Orbán Ráhel Bahreinben járt, ugyanazok, ugyanott a Mol hivatalos delegációját is vendégül látták – fedezte fel lapunk a bahreini nemzeti olaj- és gázügyi hatóság honlapján.

– A nemzetközi kapcsolatok ápolása végett a bahreini energetikai miniszter magyar olajcégek magas szintű delegációját fogadta – áll a hatóság október 20-i közleményében. Hozzáteszik, hogy Abdul Husszain bin Ali Mirza az INA és a Mol csoport vezetőségével tárgyalt. Első mondataik több tárgyi tévedést tartalmaznak (hason­lóan ahhoz a tudósításukhoz, amelyben Orbán Ráhelt először Orbán Viktor feleségének nevezték). Az INA ugyanis nem magyar, hanem horvát vállalat. Ismereteink szerint a magyar oldalon ültek a szintén horvát, INA-tulajdonú olajkútüzemeltető, a Crosco képviselői is. A küldöttséget vezető INA-elnököt, Áldott Zoltánt – valószínűleg félrehallás folytán – Ault Zoltánnak nevezik.

Tiborcz István és Orbán Ráhel tavaly szeptemberben. Forrás: noga.gov.bh
Tiborcz István és Orbán Ráhel tavaly szeptemberben. Forrás: noga.gov.bh

A megbeszélésen részt vett a Tiborcz Istvánnal és nejével folytatott eszmecserén is megjelenő Ahmed Ali Al Sarjan, valamint Garamvölgyi konzul is. A tudósítás szerint az energiaminiszter kifejezte szándékát Bahrein és Magyarország, illetve az Európai Unió közötti sokrétű kapcsolatok továbbfejlesztése iránt, különös tekintettel az energiaszektorra. Egyszer­smind ismertette hazája olajiparának fejlesztési lehetőségeit. A magyar oldal bemutatta az általuk képviselt cégeket és megerősítette szándékukat a királyság olajcégeivel való együttműködésre. A tudósítás nem említi, hogy – korábbi, azóta már átírt közlésük szerint – egy hónappal azelőtt ugyanazok az emberek hasonló témákról tárgyaltak a magyar kormányfő lányával és vejével.

 
A Mol delegációja egy hónappal később volt a bahreini energiaügyi miniszter vendége. Forrás: noga.gov.bh
A Mol delegációja egy hónappal később volt a bahreini energiaügyi miniszter vendége. Forrás: noga.gov.bh

A Molnál lapunknak leszögezték, hogy semmiféle kapcsolat nincs Orbán Ráhel és Tiborcz István, valamint a Mol-csoportba tartozó INA és Crosco vezetőinek bahreini látogatása között. Mint kifejtették: a világ közel 40 országában tevékenykedő Mol és leányvállalatai évtizedek óta világszerte fejlesztik személyes kapcsolataikat. A Katar és Szaúd-Arábia partjainál elterülő kicsiny szigetország energiaminisztériumát irányító Abdul Husszain bin Ali Mirzát is több éve, még olajcégvezetőként ismerték meg. A Mol korábban érdeklődött bahreini kutatási lehetőségek iránt, ám az olajárzuhanás miatti iparági átrendeződés folytán ebbéli szándékaik azóta „finomodtak". A 2015 októberi tárgyalások gyújtópontjában nem is ez, hanem a Crosco által képviselt fúróberendezés-üzemeltetés és -kiszolgálás állt. A bahreini hatóságok ekkor még lehetségesnek tartották, hogy az olajkutató és a berendezésüzemeltető tulajdonilag elváljon. A terv azóta lekerült a napirendről.

A Molnál azt állítják: se a tárgyaláson, se annak kapcsán nem került szóba Orbán Ráhel és Tiborcz István látogatása. Mint ahogy a házaspár se jelentkezett be se közvetítési szándékkal, se kapcsolatrendszerük felajánlásával.

Tiborcznak vannak kapcsolatai a Közel-Keleten

Több összefüggést látnak külügyi szakértők Orbán Viktor és családjának közel-keleti kapcsolatai, illetve a magyar diplomáciai mozgások között. Miközben az állami és a kormánypárti sajtó idehaza iszlámellenes kampányt folytat, Libanontól az Öböl-térsé­géig rendszeresen felbukkannak olyan magánszemélyek, akik egy cégháló keretében kapcsolatban állnak Tiborcz Istvánnal, s közel vannak a külügyi tárca vezetéséhez, sőt személyesen a kormányfőhöz is. A térséget figyelő forrásaink szerint a török milliárdos Adnan Polat, a nem kevésbé vagyonos szaúdi Ghaith Pha­raon és a jordániai Naffa fivérek, a királyságot Budapesten képviselő Tárik, illetve a magyar nagykövetként Jordániában szolgáló Zaid lefedik a politikai és gazdasági kapcsolatokat: minden szál az ő kezükben fut össze, ők működtetik a kereskedőházakat, s a legfontosabb tárgyalásokból a magyar diplomatákat is kihagyják. Tiborcz, mint azt a Magyar Narancs júniusban megírta, több látványos ingatlanüzletben is az említett török és arab üzletemberek partnere. (Horváth Gábor)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.