A megyaszói földeken ismeretlen az aszály

Az öntözés fontosságát hangsúlyozta Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Megyaszón, ahol pénteken átadták a Harangod-Mag Kft. szántóföldi öntözőtelepét.

Glattfelder a Harangod-Mag Kft. példáját felhozva arról szólt, hogy ez a cégcsoport elsősorban szántóföldi növényeket termelt, ám ott, hol most már öntöznek, szántóföldi körülmények között zöldségeket, egyebek mellett borsót, csemege kukoricát termesztenek, amelyeket a konzervipar hasznosít.

Glattfelder megemlítette azt is: az itteni öntözőberendezések villamos-energiával működnek, elsősorban az éjjeli órákban, amikor kisebb a párolgási veszteség. Ugyanakkor Magyarországon nagyon sok öntözőberendezés még diesel-üzemű, éppen ezért a következő időszakban a kormányzat arra törekszik, hogy energiatakarékos öntözési technológiákat támogasson, a villamosenergia szerepe növekedjen. Ebben szerepet játszhat a paksi atomerőmű éjszakai áramának egy "nagyon értelmes és hatékony" felhasználása is - tette hozzá.

A nyolc tagvállalatból álló mezőgazdasági cégcsoport több mint 5000 hektáron gazdálkodik. Tevékenységei közé tartozik az integrált szántóföldi növénytermesztés, a kertészet, az állattenyésztés, a gyümölcstárolás és feldolgozás.Húsz embernek lett állandó munkája, és 40-50 embernek szezonális, alkalmi állása.

Az öntözővíz "biztosítása" kizárólag felszíni vizekből, a Hernádból és a Harangod-érből történik a két vízvisszatartó tározón keresztül.

A csoport tervei között szerepel az öntözött területek jelenlegi mintegy 600 hektárról 1000 hektárra történő bővítése, amihez a már kiépített víztározó kapacitások adottak és elégségesek.

A majd száz embert foglalkoztató kft. az elmúlt évben csaknem kétmilliárd forint nettó árbevételt ért el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.