galéria megtekintése

Forró krumpliként dobálták a minisztériumnál a Matolcsyhoz közeli nőt

45 komment


Baksa Roland

2010-ben pályázat nélkül kapott állást az NGM-ben a Matolcsyhoz hű nő. Úgy fest: mindenhez ért.

Különösen szokatlan – kommentálta az államigazgatásban sok évet vezetőként is lehúzott forrásunk, amikor elmondtuk neki, nem egészen három év alatt milyen sok és egymástól sokszor elütő területeken dolgozott Vajda Zita jegybanki pályafutása előtt a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM).

Matolcsy György még miniszterként. Állást adott az NGM-ben és az MNB-ben is a hozzá kötött hölgynek
Matolcsy György még miniszterként. Állást adott az NGM-ben és az MNB-ben is a hozzá kötött hölgynek
Mediaworks

Talán már kevéssé kell bemutatni, ki ő: egy hete kezdett cikksorozatunkban számos részleteket derítettünk ki róla. Vajda a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bankban (MNB) a legjobban keresők egyike volt nemzetközi szakmai titkárként – havonta bruttó 1,73 millió forint járt neki –, s őt hozta összefüggésbe a jegybankban nekünk küldött válaszában a Matolcsy házaspár válásával. Az MNB-ből való májusi távozása után nem sokkal pedig az egyik jegybanki alapítványnál kapott két posztot is, havi 600 ezer forint a jussa például India-kutatóként.

 

Vajdát pályázat nélkül vették fel az akkor már Matolcsy irányította nemzetgazdasági tárcához, 2010. július 1-jétől volt a minisztérium állományában – derül ki az NGM lapunknak adott válaszaiból. Korábban minden állásra pályázatot kellett kiírni az államigazgatásban, de a Fidesz–KDNP-kormány alatt – az első időkben legalábbis – erre nem volt szükség, az előírást eltörölték.

Vajda NGM-beli életútja fölöttébb sajátos. A belgazdaságért felelős államtitkárságon kezdett (2010. jú­lius 1.–október 4.), aztán az energiastratégiáért és otthonteremtésért felelős államtitkárság (2010. október 5.–2011. március 25.), a makrogazdasági főosztály (2011. március 26.–2012. május 31.) és a gazdaságtervezésért felelős helyettes államtitkárság (2012. június 1.–június 29.) következett, a végállomás pedig a tervezés-koordiná­ciós osztály (2012. június 30.–2013. már­cius 5.) volt. Utóbbi részleg előző állomáshelye, a gazdaságtervezéssel foglalkozó helyettes államtitkárság része volt, így négy egymástól eltérő területen kellett bizonyítania Vajdának.

Tanácsos, referens

Vajda Zita besorolása tanácsos, munkaköre referens volt az NGM-ben, ezért pedig nem kapott kiugróan magas bért. Az NGM a 2012. november közepi állapotot közölte lapunkkal, akkori bruttó illetménye havi 327 ezer forint volt. A tárca azt is írta, hogy Vajda nem vett részt felsővezetők külföldi tárgyalásán (szemben azzal, hogy a jegybankban munkaköréből kifolyólag „feladatai közé tartozott többek között felsővezetői nemzetközi tárgyalások előkészítése, nemzetközi utazások előkészítése, e tárgyalások egy részén való részvétel" – ahogyan korábban az MNB fogalmazott).

Bár meglehet: a kellett volna bizonyítania a pontosabb kifejezés, hiszen aligha véletlen, hogy egyik részlegnél sem maradt hosszú időre. „Amikor ide-oda tesznek valakit, de nem bocsátják el, az olyan, mintha forró krumpliként dobálnák" – ezt juttatta egyik beszélgetőtársunk eszébe Vajda útja. Forrásuk elmesélése szerint ilyen általában akkor szokott történni, ha az államigazgatásban dolgozót a közvetlen főnökei megismerték, és tudják, hogy kevésbé tudják használni szakmai munkára, de azzal is tisztában vannak, hogy „nem lehet" kirakni az intézmény állományából.

Amikor aztán Matolcsy jegybankelnök lett, két nappal később Vajda követte. Matolcsy 2013. már­cius 4-én lett az MNB vezetője, Vajda március 6-án lett a jegybank nemzetközi szakmai titkára.

Ráadásul előtanulmányai nem feltétlenül predesztinálták a citált pozíciókba: Vajda Zita az alapítványok közlése szerint 2006-ban végzett a Külkereskedelmi Főiskolán (minden bizonnyal a 2001 óta Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karáról van szó), a TQM (minőségügyi menedzsment) szak reklám szakirányán, majd 2010-ben – nem sokkal az NGM-es karrier kezdete előtt – elvégezte a Szegedi Tudományegyetem gazdálkodási szakának kiegészítő egyetemi képzését (levelezőszakon). Ezt figyelembe véve például az energiastratégiai és otthonteremtési terület aligha áll túl közel a szakirányaihoz.

A különös pozíciókról és juttatásokról szerettük volna megkérdezni Matolcsy Györgyöt, ám az MNB elnöke, volt NGM-miniszter nem nyilatkozott.

Fizetések, állások, kapcsolódások

-Havi bruttó 1,73 milliós fizetésével Vajda Zita a legjobban kereső 4-5 százalékba tartozott a jegybankban.
-Most négy helyről kap juttatást: PADI kuratóriumi tag, Vízház Zrt. igazgatósági tag, Pageo-igazgatóhelyettes, Pageo India-kutatója.
-Édesanyja alkalmazottja volt egy könyvelőcégnek, ami szerződésben állt mind a hat jegybanki alapítvánnyal.
-Testvére köthető egy trafikcéghez.

Forrás: NSZ-gyűjtés

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.