galéria megtekintése

A látszat szép, de Orbán új barátja a kormánynál is fontosabb

12 komment


Ábrahám Ambrus

A Garancsi Istvánhoz köthető Market Építő Zrt. nyerte el azt a közbeszerzési eljárást, amelyet az MNV Zrt. a 2017-es budapesti úszó-világbajnokság beruházásaira írt ki. A dokumentumoknak azonban van egy igencsak pikáns elemük, a szerződést ugyanis már akkor aláírták a Market Zrt.-vel, amikor az erre jogosító kormányhatározat még meg sem született.

A hazai viszonyokat valamelyest ismerők számára aligha meglepő eredményt tett közzé pénteken az Európai Unió közbeszerzési értesítőjében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV). A dokumentum szerint a 2017. évi úszó-, vízilabda-, műugró-, műúszó- és nyílt vízi világbajnokság rendezéséhez szükséges uszodakomplexum építésére – vagyis a Dagály uszoda átalakítására – kiírt közbeszerzési eljárást a kormány új kedvence, a Videoton FC tulajdonosa, Garancsi István érdekkörében lévő Market Építő Zrt. nyerte meg. A pályázaton még a Strabag-MML Kft. és a Magyar Építő Zrt. indult el. A papírok szerint a projektet a Market a legolcsóbb ajánlatának köszönhetően nyerte el.

Mosolygós alapkőletétel. Tarlós István budapesti főpolgármester, Julio C. Maglione, a Nemzetközi Úszó Szövetség elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök
Mosolygós alapkőletétel. Tarlós István budapesti főpolgármester, Julio C. Maglione, a Nemzetközi Úszó Szövetség elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök
Veres Viktor / Népszabadság

A beruházás így is hatalmas, hiszen a költségek elérik a nettó 38,63 milliárd forintot. Ez bruttó 48,72 milliárd forint, ami feltűnően közelít ahhoz a 49 milliárd forintos tételhez, amelyet a kormány és az MNV részéről már május végén emlegettek. Ezt azért érdemes felidézni, mert a kabinet tagjai suta magyarázatokra kényszerültek azután, hogy Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke áprilisban még arról beszélt, hogy a világesemény összesen 25 milliárd forintba kerül majd. Az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok miatt voltak, akik úgy vélték, hogy a világbajnokság megrendezéséről szóló parlamenti döntés előtt elhallgatták a valós számokat.

 

Tény, hogy egy május végi kormányzati sajtótájékoztatón Lázár János arról győzködte a jelenlévőket, hogy a licencdíjak előrehozott beszedése okozza a költségek növekedését – a 2022-ig esedékes díjakat ugyanis már 2017-re be kell fizetni –, ám a kommunikációért felelős államtitkár, Giró-Szász András ezzel szemben úgy tudta, hogy a beruházás bővülése emelte a kétszeresére a költségeket. Az MNV magyarázata inkább ez utóbbihoz áll közelebb, miután a szervezet annyit jegyzett meg az Indexnek, hogy a közel 50 milliárdos tétel „az uszodánál egy sokkal komplexebb fejlesztés fedezete”.

Az uniós oldalon közzétett dokumentumok ugyanakkor egy másik pikáns részletet is tartalmaznak. Az adatok szerint ugyanis május 11-én hirdettek eredményt, és másnap a Market Zrt.-vel már szerződést is kötöttek. De a szerződéskötést lehetővé tévő kormányhatározat csak május 26-án jelent meg a Magyar Közlönyben, s csak a megjelenés napjától hatályos azonnal. A beruházás alapkőletétele pedig május 18-án történt meg.

Ha a dátumok valódiak, s a céggel kötött szerződésben erre vonatkozóan nem volt valamiféle kitétel, akkor a Market Zrt.-vel egy csaknem bruttó 49 milliárd forintos kontraktust úgy kötött meg az eljárást kiíró MNV Zrt., hogy az azt lehetővé tévő kormányhatározat még meg sem született.

Hogy a helyzethez illő hasonlattal éljünk: Garancsi cége a startpisztoly eldördülése előtt vízbe vetette magát, csakhogy ezúttal nem indították újra a futamot.

Mindezek alapján nehéz lenne azt állítani, hogy a Videoton FC-t igazgató Garancsi István ne állna közel a tűzhöz, s ne lenne esélye elfoglalni azt a helyet a kormány holdudvarában, amelyet a Közgéppel Simicska Lajos töltött be az Orbán Viktorral való összeveszésükig.

A nagyvállalkozó azonban ezt nem így látja. A Figyelő legutóbbi számában megjelent interjúban arra a kérdésre, hogy tényleg ő lenne-e Orbán új Simicskája, azt válaszolta: „Semmilyen üzleti kapcsolatunk nincs. A kérdésben felvázolt kép sem helytálló. A Közgép és a Market nincs versenyhelyzetben. A mély- és a magasépítés ugyanis teljesen más terület.” Ugyanitt azt is kifejti, hogy a kormányfővel nagyon sokat beszélgetnek, és „kötélbarátságba” kerültek. A hegymászásban így nevezik, amikor a kötél két végén csak egymásra van utalva a két ember.

Kötélbarátság
Kötélbarátság
Nemzeti Sport/archív

A 2017-es budapesti vizes világbajnokság története igencsak kacifántos. Korábban a nemzetközi szövetség (FINA) úgy döntött, hogy 2017-ben a mexikói Guadalajara rendezi, Budapest a 2021-es összejövetel házigazdája lett. A közép-amerikai város azonban az év elején visszalépett a rendezéstől, mert a világbajnokság általuk 100 millió dollárra taksált összegéhez az állam nem biztosította a fedezetet. (Összehasonlítási alapként persze nem feltétlenül jó a mexikói költségbecslés, hiszen ahány ország, annyi lehetőség. Ezenkívül országa válogatja, ki mennyit szeretne elkölteni egy ilyen rendezvényre, de azért szembetűnő, hogy a Guadalajara által kalkulált 100 millió dolláros, azaz mintegy 27 milliárd forintos ráfordítás nagyon közel esik a Gyárfás Tamás által kezdetben emlegetett 25 milliárd forinthoz.) A megüresedett helyet Magyarország, Budapest vitte el.

Nem kis rendezvényről van szó, hiszen ennél nagyobb összejövetel a sportvilágban az olimpia, a labdarúgótornák és az atlétikai vb-k után nem nagyon akad. Ezek után nem meglepő, hogy a beugró helyért azért olyan sokan nem tülekedtek. Négy európai város van, amely a világbajnokságok 1973-tól íródó történetében a rendező szerepét eddig magára vállalta, ebbe a sorba áll be 2017 után Budapest is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.