A KSH szerint többen dolgoznak

Egyre többen dolgoznak Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) számításai szerint szeptember végén 116 ezerrel voltak többen, mint egy évvel korábban.

A KSH gyorstájékoztatójából kiderül: július és szeptember vége között a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 265 ezer fő volt, 116 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 64,8 százalékra emelkedett. A férfiak foglalkoztatási mutatói nagyobb mértékben javultak.

Július eleje és szeptember vége között, az egy évvel korábbihoz képest, a foglalkoztatottak létszáma 2,8 százalékkal magasabb, 4 millió 265 ezer fő volt. Az összességében 116 ezer fős növekedéshez a hazai elsődleges munkaerőpiac 49 ezer fővel járult hozzá, a közfoglalkoztatottak köre 52 ezer fővel bővült, miközben külföldi telephelyen 15 ezer fővel dolgoztak többen.

A foglalkoztatottak közül 4 millió 228 ezren tartoztak a 15-64 évesek korcsoportjába, foglalkoztatási arányuk 2,2 százalékponttal, 64,8 százalékra emelkedett.

A 15-64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 2,8 százalékkal, 2 millió 297 ezer főre bővült, foglalkoztatási rátájuk 2,4 százalékponttal, 71,3 százalékra nőtt. A 15-64 éves női foglalkoztatottak száma 2,5 százalékkal, 1 millió 931 ezer főre emelkedett, foglalkoztatási rátájuk 2 százalékponttal, 58,4 százalékra javult.

A 15-24 éves foglalkoztatottak létszáma 293 ezer fő volt, foglalkoztatási arányuk 2,9 százalékponttal, 26,7 százalékra nőtt. A legjobb munkavállalási korú, 25-54 éves, valamint az idősebb, 55-64 éves foglalkoztatottak száma egyaránt emelkedett. Előbbiek foglalkoztatási rátája 1,2 százalékponttal, 81,3 százalékra, utóbbiaké 3,8 százalékponttal, 46,4 százalékra.

A 20-64 éves korcsoport esetében a foglalkoztatási ráta 2,2 százalékponttal, 69,7 százalékra nőtt. Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 76,9, a nőknél 62,8 százalék.

A foglalkoztatás szintje a 15-64 évesek körében valamennyi régióban emelkedett, a legjelentősebben – 3,8, illetve 3,7 százalékponttal – Közép-Dunántúlon és Észak-Magyarországon. A foglalkoztatási ráta Közép-Dunántúlon volt a legmagasabb, 69 százalék, Észak-Magyarországon pedig – a kiemelkedő növekedés ellenére – a legalacsonyabb, 59,9 százalék.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.