A KSH szerint egyre kisebbek az árak

Az ipari termelői árak februárban átlagosan 1,6 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál, ezen belül a belföldi értékesítési árak 4,8 százalékkal csökkentek, míg az exportértékesítési árak nem változtak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön.

Éves összevetésben a termelői árak februárban hetedik hónapja csökkentek, a belföldi árak éves csökkenése pedig 2013 szeptembere óta tart.

Az év első két hónapjában a belföldi értékesítés árai 3,9, az exportértékesítésé 0,6 százalékkal mérséklődtek, így az ipari termelői árak összességében 1,7 százalékkal csökkentek a 2015. január-februárihoz képest.
Az előző hónaphoz képest a belföldi termelői árak 2,0, az exportárak 0,2 százalékkal csökkentek, együttesen 1,4 százalékos volt a termelői árak februári csökkenése.

Februárban a feldolgozóipar belföldi termelői árai 4,3, a jelentős súlyt képviselő villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálásé - az energiahordozók világpiaci árának csökkenése miatt - 6,3 százalékkal csökkentek.

A belföldi értékesítésben a járműgyártás és a gumiipar árai egyformán 2,3 százalékkal emelkedtek, a számítástechnikai ágazatban 2,0, a textil és bőriparban 3,3, a faiparban 4,4, a gyógyszeriparban 1,3, a vegyiparban 1,0 százalékos éves növekedést regisztrált a KSH.

Az élelmiszeripar termelői árai 0,3 százalékkal csökkentek. A jelentősebb ágazatok közül az átlagot a kőolajfinomítás és kokszgyártás termelői árainak 25,4 százalékos csökkenése rántotta le. Az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban 7,3 százalékkal mérséklődtek az árak, főként az energiatermelő ágazatokban történt árcsökkenések hatására, míg a beruházási javakat gyártó ágazatokban 2,6, a fogyasztási cikkeket gyártókban 0,4 százalékkal emelkedtek az árak.
Az ipari exportértékesítés árai összességében nem változtak, a feldolgozóiparé 0,5 százalékkal emelkedtek, a járműgyártásban 4,0, a vegyiparban 6,9, a gépgyártásban 2,0 százalékkal emelkedtek az exportárak. A forintban mért exportárak alakulásának értékeléséhez hozzátartozik, hogy a forint 3 forinttal gyengébb volt az euróval szemben, mint egy évvel korábban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.