„A kormány nem viselkedhet úgy, mint a kutya, amelyik a szénán fekszik”

A jó iparpolitika nem lehet pártfüggő, csak nemzeti alapú – ezt Orbán Viktor miniszterelnök mondta a Graboplast új tatabányai gyárának megnyitóján. Különös jelentősége volt, hogy a kormányfő egy Wallisos avatón közös sikerekről beszélt.
Egyedi kormánydöntés alapján hárommilliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott tatabányai beruházásához az a győri Graboplast, mely a Wallis tulajdona. A támogatás pikantériája, hogy a Wallist sokáig Bajnai Gordon képviselte a cégben, aki barátja a baloldaliságát rendre hangoztató Jancsó Péter elnök- vezérigazgatónak. Aki pedig korábban a győri központi vállalat tanácsadójának is felkérte a korábban még miniszterelnöknek készülő Bajnait.

Ennek ellenére Jancsót tavaly a Fidesz-többségű Győrben díszpolgárnak választották, s a jelek szerint a csütörtöki megnyitón részt vevő Orbán Viktor miniszterelnök is támogatója lett a cégnek.

A Tatabányán átadott beruházás 6,2 milliárd forintba került. Része annak a 8,7 milliárd forintból 2017-ig megvalósuló programnak, melynek köszönhetően bővül a vállalat exportja, s több mint húsz százalékkal emelkedik az alkalmazottak száma. A gyárban speciális padlók készülnek.

A beruházás fő üzenete, hogy vannak olyan kutatók, technikusok, dolgozók Magyarországon, akik több mint 80 országba exportálható világszínvonalú terméket gyártanak és folyamatosan fejlődni képesek. Magyarország nemcsak autóalkatrészek gyártására és kocsik összeszerelésre predesztinált - jegyezte meg némi éllel Jancsó Péter.

– Sosem gondoltam volna, hogy a nanotechnológia a padlógyártás része lesz, s a Graboplastnál készülő baktériumölő padlóburkolatot alkalmaznak a kórházakban. A Graboplast ma egy lépést tett abba az irányba, hogy magyar világcég legyen. Ezért adtunk hárommilliárd forintot a cégnek a magyar adófizetők pénzéből – méltatta a „közös sikereket" a kormányfő, aki szerint Tatabánya egykoron az ipari depresszió szinonimája volt, most az egyik leggyorsabban fejlődő város.

– A cég erősödését a jövőben is jelentősen támogatjuk, ígérte. A kormány nem viselkedhet úgy, mint a kutya, amelyik a szénán fekszik, azt nem eszi meg, de másokat sem enged a közelébe – hangoztatta Orbán, aki szerint nemzeti ipart kell létrehozni és a következő években 12 ezer milliárd forintnyi forrást nyitnak meg a magyar vállalkozások előtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.