A kis pénz gyorsan meglesz

Három lépcsőben zajlik majd le a Buda-Cash-ügyfelek kártalanítása, az első két lépés viszonylag gyors eredményt hoz majd, akik azonban nagy összegeket tartottak a brókercégnél, akár évekig is várhatnak a pénzükre.

Első körben a brókercég felszámolását végző társaság veszi fel a kapcsolatot az ügyfelekkel, s az ügyfelek rendelkezésére álló adatokat vetik össze a rendelkezésre álló dokumentumokkal. Bármi is van az ügyfeleknek kiküldött értesítőkben és összesítőkben, az lesz a mérvadó, ami a központi értéktárnál, vagyis a Keler Zrt.-nél látszik.

A brókercégek – és a többi pénzügyi szervezet – itt vezetett számláin szereplő értékpapírok (befektetési szolgáltató) saját és ügyféltulajdonú bontásban, típusonként, de ömlesztve találhatók. Vagyis az látszik, hogy a Buda-Cash ügyfelei mindösszesen hány OTP-, Mol- és egyéb részvénnyel, állampapírral és más értékpapírral rendelkeznek, az nem, hogy ezen belül az egyes ügyfelek portfóliója hogyan áll össze.

Ezt az adatbázist lehet összevetni azzal, hogy a cégen belüli kimutatásokban mi szerepel. A két adat közti különbség pedig a hiány, illetve kár. Vannak olyan befektetések is, amelyek nem kell hogy szerepeljenek a Keler-számlán, hiszen azokat nem vagy nem teljes körűen kezeli a Keler – magyarázta Dudás György, a Keler Zrt. vezérigazgatója.

A Buda-Cash tulajdonosokhoz tartozó DRB-bankcsoport ügyfeleit már kártalanították
A Buda-Cash tulajdonosokhoz tartozó DRB-bankcsoport ügyfeleit már kártalanították
Löffler Péter

Első körben azt fogja kifizetni a felszámolócég, ami megvan. Vagyis ha a számlán van mindösszesen tízezer OTP- és húszezer Mol-részvény, az ügyfelek nevén pedig 15, illetve 26 ezer, akkor az ügyfelek között arányosan oszlik majd meg a kár – hiszen pontosan nem is lehet tudni, kinek a papírja hiányzik. Miután az ügyfelek megkapják a meglévő megtakarításukat, a hiányzó összeget a Befektető-védelmi Alap (Beva) fogja megfizetni hatmillió forintig.

A legutóbbi jelentés szerint 12 ezer ügyfél hatmillió forintot el nem érő megtakarítása összesen 17 milliárd forintot tett ki – mondta Farkas Péter, a Beva ügyvezető igazgatója. Ezt akkor kellene mind kifizetnie az alapnak, ha az utolsó fillérig mindent elvittek volna a cégből, ám erről nyilvánvalóan nincs szó. Ennek fényében a Beva által fizetendő összeg azért 17 milliárdnál biztosan jóval kisebb lesz.

A kártalanítás egymillió forintig teljes lesz, a fölött pedig 90 százalékos. Az ügyfeleknek maguknak kell jelezniük a kárigényüket, eddig a 12 ezerből nagyjából 2100-an tették meg ezt. Hatmillió forint kárösszegig viszonylag gyorsan és egyszerűen megy majd a kártalanítás. Várni akkor kell, ha egy ügyfél például 50 millió forintot tartott a Buda-Cashnél, amelyből azonban csak 30 milliót tud visszafizetni a felszámoló. A maradék húszból hatmilliót ad még a Beva, de még ezután is marad 14 millió forint mínusz. Ezt a felszámolási eljárás végével kaphatja vissza a befektető, már ha lesz rá fedezet. Vagyis ki kell várni, hogy a felszámoló eladja a lefoglalt vagyont, ez akár évekig is eltarthat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.