Leléptek az ügyfelek pénzével

A gyanú szerint engedély nélkül forgatta ügyfelei megtakarítását az elvileg utazásszervezéssel foglalkozó Kun-Mediátor Kft. A cégvezető eltűnt, több száz károsult sok százmillió forintjával együtt.

Mostanáig 195 feljelentést tettek annak a pénzügyi szolgáltatással is foglalkozó karcagi utazási irodának a károsultjai, amelynél a rendőrség is nyomozást rendelt el - mondta Dobos László, Karcag polgármestere szerda délelőtt az M1 aktuális csatornának. Szerda délelőtt többen álltak a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. karcagi fiókja előtt, amely be volt zárva.

A polgármester a helyszínen nyilatkozva szomorúnak és meglepőnek nevezte a helyzetet, ugyanis - mint mondta - az utazási iroda vezetőjéről, "a köztiszteletben álló karcagi emberről", akinek azóta nyoma veszett, senki sem feltételezte a történteket.
Az emberek, akik rábízták megtakarításaikat és most nem jutnak pénzükhöz, "érthető módon" fel vannak háborodva - tette hozzá.

Az M1 aktuális csatornán azt mondták: a Kun-Mediátor a cégbejegyzésben utazási irodaként szerepel, de pénzügyi szolgáltatással is foglalkozott.

A police.hu kedd este tette közzé, hogy sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást indított a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya, miután egy pénzügyi tevékenységet folytató vállalkozás karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz - közölte a rendőrség kedden este.

A police.hu-n megjelent közlemény szerint többen személyesen tettek bejelentést 2015. április 14-én a Karcagi Rendőrkapitányságon, mert egy - többek között - pénzügyi tevékenységet folytató vállalkozás karcagi fiókjában befektetési szándékkal elhelyezett pénzükhöz a lekötési idő lejárta után nem fértek hozzá.

A feljelentők a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a budapesti székhelyű szolgáltató kft.-nél - áll a közleményben, amely a céget nem nevezi meg.

A tájékoztatás szerint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozást ismeretlen tettes ellen folytatja, és vizsgálja az ügy körülményeit. A vállalkozás felelős vezetőjének jelenlegi tartózkodási helye a nyomozóhatóság előtt nem ismert.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) piacfelügyeleti vizsgálatot indít a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft.-vel szemben – közölte szerdán a jegybank. A társaság fő tevékenységeként utazási irodaként működik, utazásközvetítéssel foglalkozik, amely mellett pénzváltási tevékenységet is folytat. A társaságnak pénzügyi tevékenységre vonatkozó engedélye azonban nincs az MNB-nél – közölték.

A beérkezett piaci jelzések alapján a jegybank megkezdte az ügy áttekintését, s ennek során egyeztetett az illetékes rendőr-főkapitányság szakembereivel is. Az eset kapcsán egyébként számos feljelentés érkezett a rendőrséghez is.

Az üggyel kapcsolatban a nemzetgazdasági tárca is jelezte, hogy Varga Mihály miniszter utasította a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal főigazgatóját, hogy a Kun-Mediátor Kft. utazásszervezési tevékenységével kapcsolatban haladéktalanul indítson vizsgálatot. Az ellenőrzésnek ki kell terjednie arra, hogy a cég utazásszervezési tevékenysége miatt kerülhetett-e bárki veszélybe, vagy kára származhatott-e abból. Tisztázni kell azt is, hogy a cég működése során nyújtott-e szabálytalan módon, engedély nélkül pénzügyi szolgáltatást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.