A honvédesek bukják a pénzüket

Hiába reménykedtek a Honvéd Egészségpénztár tagjai: a kormány és a költségvetési bizottság sem támogatta azt a költségvetéshez benyújtott honvédelmi bizottsági indítványt, amely kisegítette volna a pénztárat, amiért pechjére a DRB-csoportnál tartotta megtakarítá­sait.
Mint arról lapunk is beszámolt, a Honvéd a vagyon jelentős részét, 2,5 milliárdból 1,8 milliárdot tartott a DRB-nél vezetett számlán. Nem Buda-Cash-ügyfelek voltak, semmi közük nem volt a brókercéghez. Amikor a bank működését felfüggesztette a jegybank, a pénztár vezetése azonnal egy másik számlára utalta az összeget, hogy az ne ragadjon be a banknál. A pénz elment, vagyis az egyenleg lenullázódott, ám az összeg már nem érkezett meg a másik számlaszámra.
A bankba tették a pénzt, mégis ráfaragtak
A bankba tették a pénzt, mégis ráfaragtak
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A gond azonban nem is ez, akkor sem lett volna sokkal jobb a helyzet, ha a pénzt nem próbálják az utolsó pillanatban kimenteni. A bank betéteseit ugyanis az OBA kártalanította, kivéve a 30 millió forintnál nagyobb tétellel rendelkezőket, illetve a kártalanításból eleve kizártakat. Az első kategóriába tartoztak az önkormányzatok és több cég, utóbbiba pedig a pénztár. A jogszabály ugyanis eleve kizárja, hogy pénztárak bármilyen kártalanítást kapjanak. Ez azonban a jelen példát tekintve meglehetősen igazságtalan: a pénztártagok felelősen gondolkodva öngondoskodásba fektettek, ám egy bankcsőd esetén a mégoly gondosan kezelt megtakarításuk is eltűnik.

A kormány, úgy tűnik, a szabályozási rést nem kívánja korrigálni azzal, hogy a büdzséből szabadít fel forrást a vétlen pénztártagok kártalanítására. Hosszabb távon azonban az volna a megfelelő lépés, ha a jogszabályi szinten is rendeznék a problémát. Valószínűleg nem kerül sor tömeges bankcsődre Magyarországon, így a pénztártagok megtakarításának biztonságossá tétele egy bankcsőd esetére inkább formalitás lenne, mint égető szükség. Ugyanakkor ezzel mégis egy valós és egyébként elég komoly biztonsági rést sikerülne betömni. Úgy, hogy ez reálisan nem kerül majd egy forintjába sem az államnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.