A fiatalok úgy váltogatják a munkahelyeket, mint más az alsóneműjét

Az eddigi korosztályoktól merőben eltérő és merészebb igényekkel, de képességekkel is rendelkeznek a legfiatalabb munkavállalók – derül ki a Jófogás és a GKI Digital kedden közzétett közös kutatásából, amely a Z generáció (azaz az 1995 után születettek) álláspiaci sajátossá­gait vizsgálta.

Ez a most 18–24 éves korosztály hozzávetőleg 850 ezer fiatalból áll.

Képletesen szólva: nagy részük olyan gyakran váltogatja a munkahelyét, mint más az alsóneműjét. Hetven százalékuk mindössze egy évig marad ugyanazon a munkahelyen. A munka elsősorban pénzkereseti lehetőséget, másodsorban önállósodást, harmadsorban pedig felelősséget jelent számukra.

A legnagyobb generációs különbségek a munkahelyi lojalitással kapcsolatban ütköznek ki: míg az X generáció tagjai – azaz az 1965 és 1975 között születettek, jellemzően a Z-k szülei – a megfelelő anyagi juttatások mentén tudnak jobban elköteleződni, addig az Y generációnál (1980–1995 között születetteknél) sokkal inkább az emberi kapcsolatok számítanak.

A legifjabbak ugyanakkor inkább egy adott munkahelyhez kötik a lojalitást, nem pedig személyes viszonyokhoz. A csapatszellem, akárcsak a fejlődési lehetőség, fontos számukra, ahogyan az is, hogy munkaidejük rugalmas legyen.

Ami viszont mellbevágó: a korosztály 13 százalékának semmilyen hosszú távú terve nincs.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.