McDonald's: Nem az dönt, a fogyasztó mit ért "csirkehús" alatt

A versenyhivatal szerint a McDonald's megtévesztette a vásárlóit, amikor csirkehúsnak tüntette fel a darált csirkehúsból és más összetevőkből készült termékeit. A gyorsétteremlánc szerint a fogyasztókat ilyen mélységig nem érdeklik a részletek, de ha kell, tájékoztatják majd őket erről is.

Alkut kötne a McDonald's a Gazdasági Versenyhivatallal. A társaság ellen február elején indított eljárást a GVH, a cég ugyanis a hivatali álláspont szerint megtévesztette a fogyasztókat, amikor csirkehúsként tüntette fel egyes termékeit, holott azok valójában darált csirkehúsból és egyéb összetevőkből álló húspogácsából készültek. 

A csütörtöki versenyhivatali tárgyalás során a McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft. képviselője azzal védekezett, hogy szerintük az ágazati EU-s jogszabályoknak és a hazai előírásoknak megfelelnek a társaság termékei. Ezek a szabályok ugyanis a „csirkehús” fogalmát normatív módon határozzák meg. E körben pedig nem alkalmazható a fogyasztó tényleges felfogása arról, hogy ő mit ért „csirkehús alatt”. 

A McDonald's éttermekben található tájékoztatókban eddig is olvasható volt, hogy milyen jellegű termékről van szó. Ugyanakkor az, hogy a „csirkehús” az pontosan milyen jellegű vagy összetételű csirkéből, illetve hogyan készült, az a gyorséttermi vásárlókat nem érdekli. 

Szerintük az még a hagyományos vendéglátásban sem jellemző, hogy a vásárlók a GVH által kifogásolt mélységig érdeklődjenek a termékről, a McDonald'snál pedig a gyorsétterem jellegénél fogva elenyésző az érdeklődés. 

A GVH kifogásai között szerepelt, hogy akadt olyan mcdonald'sos termék, amelyik csirkebőrt tartalmazott. A McDonald's jogi képviselője szerint viszont az általuk megkérdezett háziasszonyok egyöntetű véleménye, hogy  „aki grillezett már csirkemellet, azt tudja, hogy az bőr nélkül leszárad”.

A gyorsétteremlánc-óriásnál úgy látják „veszélyes kapukat dönget" a GVH, amikor azt várja el egy vendéglátó-ipari vállalkozástól, hogy a menüben részletesen közölje, az étel miből és hogyan készül. „Köztudott a szakmában, hogy az éttermekben a gyümölcslevesek többsége nem főtt, hanem hidegen összeállított alkatrészekből áll, a cukrászatok jelentős részében olyan krémes kapható, ami előre gyártott porokból, stabilizátorral készül.”

Ugyanakkor a jogi képviselők közölték: a társaság kész az eljárásban kötelezettséget vállalni arra, hogy a korábbiaknál jóval részletesebben tájékoztatja a vevőit, pontosan mit tartalmaznak, miből és hogyan készülnek a termékeik.

A társaság  a jövőben egy széles körű felvilágosító médiakamányt, online tájékoztató felületet indítana, de emellett az üzletekben a pulton és a tálcákon elhelyezett betétlapokon találhatnák meg a vásárlók, hogy a különféle művészneveken, például „Chicken McWrap” néven forgalmazott termék mit tartalmaz, miből készül. 

A csütörtöki versenytanácsi ülés után a tárgyalást elnapolták, a GVH tájékoztatása szerint egyelőre nem tudni, hogy mikor döntenek az ügyben, ám reményeik szerint még az idén megszületik a határozat. 

Készül a hamburger a McDonald's-ban
Bernadett Szabó 2006.10.18. Digitális 150. sz. DVD McDonald's gyorsétterem amerikai gyorsétterem lánc
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.