'Engedünk az erőnek' - Orbán német bulvárlapban hajol meg

Példátlan erőpróbába kezdett az Európai Bizottság a legnagyobb német bulvárlap szerint Magyarországgal szemben. A vitatott új alkotmány kapcsán a magyar kormányfőt kérdezte a Bild.

Orbán Viktor a berlini lapnak a jegybanktörvény kapcsán azt mondta: az erőnek engedünk, és nem az érveknek. A magyar kormányfő Európa legnagyobb példányszámú lapjában azzal érvelt, hogy a jegybankelnököt még az előző parlament választotta, mandátuma 2013-ig tart, és ezen nem is fog változni semmi sem. Elmondása szerint az új jegybank-törvénnyel ők csak megemelték a Monetáris Tanács tagjainak számát. „Ha ezzel az Európai Uniónak problémái vannak, akkor készek vagyunk megfelelni a követeléseknek, akkor is, ha ez hátrányos a jegybankra nézve".

Aki elvitatja tőlünk a demokratikus akaratot, az pillantson bele az új alaptörvényünkbe - válaszolta a ma az Európai Parlamentben vitára készülő Orbán. Magyarország demokratikus, és az is marad - hangsúlyozta, és hozzátette, hogy ez szabadságharcosok hazája. „Hűek maradunk értékrendünkhöz és nemzetünkhöz, még ha szembeszél is fúj". Szerinte ez a szél már elérte az orkán erejét.

Ismertetve az Európai Bizottság által indított sürgősségi kötelezettségszegési eljárásokat, a Bild Orbántól megkérdezte, hogy áll az igazságszolgáltatásról és az adatvédelmi ombudsmanról hozott magyar döntés kritikájához. A kormányfő a lapnak azt mondta: „Nyitottak és készek vagyunk minden problémáról tárgyalni, amelyeket az Európai Bizottság komoly érvekkel támaszt alá".

Magyar tolmács fordítja németre a Merkelnél vendégeskedő Orbán szavait a berlini kancellárián 2011 májusában
Hungarian Prime Minister Viktor Orban (R) and German Chancellor Angela Merkel are reflected in a window of the interpreter's cabin as they address a news conference at the Chancellery in Berlin May 5, 2011. REUTERS/Fabrizio Bensch (GERMANY - Tags: POLITICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.