'Égeti' az aranykészletét az IMF

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 32,3 tonna aranyat értékesített szeptemberben - közölte a pénzügyi szervezet pénteken.

Az ügyletet úgy hajtották végre, hogy ne zavarja meg a piaci folyamatokat - mondta az IMF szóvivője. 10 tonna aranyat az egyik legnagyobb fejlődő ország, a 156 millió lakosú, koldusszegény Banglades vásárolt meg. Az értékesítés egy tavaly ősszel elindított program része, amelynek keretében összesen 403,3 tonnával csökkentik az IMF aranykészletét.

A programban az IMF piacon kívül ad el aranyat fejlődő országoknak, amelyek így kedvező feltételekkel növelhetik tartalékukat. A program másik része piaci értékesítéséről szól, és az idei évre 191,3 tonna értékesítését irányozza elő. A nemzetközi pénzügyi szervezet az akció kezdetén 3217 tonna arannyal, a világ harmadik legnagyobb készletével rendelkezett.

Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója tavaly a bevételi modell reformjának nevezte az aranyeladási programot. A reform célja, hogy szilárd pénzügyi alapra kerüljön a szervezet. Az aranytartalék csökkentése mellett az IMF lefaragja kiadásait, és csökkenti személyi állományát is. A következő három évben 100 millió dollárt takarítanak meg így a tervek szerint.

Az IMF - amely az 1990-es években hitelprogramokat szervezve központi szerepet játszott a válságba került ázsiai és a latin-amerikai gazdaságok megsegítésében - eddig főleg a hitelezésből élt. A 2000-es évek első felében viszont kevesebb krízis volt, ezért az IMF bevételt vesztett és megnőtt a deficitje, a 2008-ban kiteljesedett világméretű gazdasági válság kezelése azonban ismét nagy kihívások elé állította a nemzetközi pénzügyi szervezetet.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.