Véletlenül elrontották a végtörlesztés törvényt

Módosítani kell a devizahitelek egyösszegű végtörlesztésével összefüggő adószabályozást, annak egy részét ugyanis az előterjesztő szándékával ellentétes tartalommal fogadta el az országgyűlés. Rogán Antal szerint "véletlenről" van szó.

Az MTI azután kereste meg a fideszes politikust, a végtörlesztési törvényjavaslat előterjesztőjét, hogy a Napi Gazdaság arról írt: a szabadfelhasználású jelzáloghitelesek nem mentesülnek a személyijövedelemadó- és illetékfizetés alól a végtörlesztésnél, erre csak a lakáscélú devizakölcsönöket visszafizetők jogosultak. Pénteken délután az Indexnek Rogán Antal elmondta: már jövő hétfőn az országgyűlés elé kerülhet a módosító javaslat.

Rogán Antal az MTI-nek ezt megerősítve kifejtette: az eredeti elképzelésük az volt, hogy a végtörlesztés lehetőségét csak azokra a devizahitelesekre terjesztenék ki, akiknek lakáscélú jelzáloghitelük van. Végül azonban úgy döntöttek - idézte fel -, hogy ezt kiegészítik azok körével is, akiknek szabadfelhasználású jelzáloghitelük van, de a jelzálog lakóingatlanra van terhelve. Vagyis a végtörlesztés szempontjából annak nincs jelentősége, hogy milyen célra használják fel a devizahitelt, csak annak, hogy lakáscélú ingatlan szolgál-e a jelzálog fedezetéül.

A végtörlesztéssel kapcsolatos egyes adószabályok megfogalmazásakor azonban "véletlenül" úgy maradt, hogy azok továbbra is csak - ahogyan az az eredeti elképzelésekben szerepelt – a lakáscélú hitelfelhasználásra vonatkoznak - utalt a fideszes képviselő a Napi Gazdaság írásában foglaltakra. Közölte ugyanakkor, hogy ezt kijavítják, és az "egyszerű technikai korrigálás" már jövő hétfőn meg is történhet, mégpedig a ház előtt fekvő, végszavazásra váró adótörvény-módosítási indítványhoz benyújtandó zárószavazás előtti módosító javaslattal. Azaz nem a most hétfőn elfogadott törvényen, hanem a jövedékiadó-emelést tartalmazó adótörvény-módosítási javaslaton keresztül hajtják végre a változtatást.

Rogán Antal szerint a végtörlesztéssel kapcsolatos adószabályozás-módosítás ugyan csak később lép majd hatályba, mint az eredeti jogszabály, ám ennek - mint mondta - nincs jelentősége, mert addig úgy sem történik végtörlesztés.   

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.