Adózásra kényszeríthetik a Google-t

Nem kell büntetést fizetnie az Egyesült Királyságban a Google-nak az ellene indított adóügyi vizsgálat nyomán, de mindez nem jelenti azt, hogy fizetnie sem kell.

A vállalat ugyanis megegyezett az adóhatósággal, hogy egy egyszeri tételt, 130 millió fontot (mintegy 53 milliárd forint) befizet a hivatal kasszájába, ezenfelül módosít eddigi társaságiadó-fizetési gyakorlatán – írta a HWSW. Az összeg egyébként egy egész évtized „termése”, hiszen az adatközlés szerint a 2005 és a 2015 közötti tevékenység után elmaradt tételeket foglalja magába mintegy önkéntes alapon.

De aligha ez a summa elégítette ki a szigetország adóügyi korifeusait, sokkal inkább az az ígéret, amely szerint az informatikai cég változtat eddigi hozzáállásán, így a brit költségvetés komoly befizetőjévé válhat.

A szigetországban még tavaly tavasszal lépett hatályba a „Google-adó”, amelyet a nemzetközi vállalatok megadóztatá­sára dolgozott ki a pénzügyminiszté­rium: ez egy 25 százalékos büntetőteher, amelynek alapja nem a profit, hanem a bevétel. Utóbbi kötelezettséget azoknak a társaságoknak kell teljesíteniük, amelyek az alacsonyabb kulccsal számítandó társasági adót nem fizetik be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.