Az MVM Nethez került a 450-es frekvencia

Bejelentette a médiahatóság, ami már három hete olvasható a kormány infokommunikációs stratégiájában: az MVM Net nyerte a 450-es frekvenciára kiírt pályázatot.

Az MVM Net Zrt. nyerte azt a pályázatot, amelyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) írt ki a 450 megahertzes frekvenciára. Az állami cégnek nyolc hónapon belül biztosítania kell az előírt adatátviteli kapacitásokat az egyszámjegyű utak mentén és kilenc nagyvárosban.

A pályázat eredménye nem meglepetés, a kormány ugyanis már három hete "bejelentette" azt. Még februárban került fel a kormány internetes oldalára a kabinet infokommunikációs stratégiája, amelyben az olvasható, hogy az MVM Net szolgáltat majd a 450-es frekvencián. A stratégiából az is kiderül, hogy a kormányzati infokommunikáció egyik kulcscége az MVM Net, amelyet a műsorszórás területén is hadra fognak majd.

A médiahatóság pénteki közleménye szerint tavaly decemberben hirdettek pályázatot a 450-es frekvenciasáv még kihasználatlan, szabad blokkjaira, a digitális közszolgáltatások fejlesztése érdekében. Pályázati díjként 150 millió forintos minimumösszeget határoztak meg.

Az NMHH tájékoztatása szerint a pályázatot szerdán nyerte meg az MVM Net, amely így kötelezettséget vállalt az adatátviteli infrastruktúra kiépítésére és üzemeltetésére. A nyertesnek legfeljebb nyolc hónap áll rendelkezésére a hálózat első ütemének kialakítására, húsz hónap alatt pedig már 95 százalékos területi lefedést kell biztosítania az országban.

A tájékoztatás szerint a frekvenciasáv használatával gyorsabbá és hatékonyabbá tehető a készenléti és segélyszolgálatok kommunikációja és a városi közlekedéstájékoztatási rendszerek kiépítése. Továbbá a járási hivatalok és kistelepülési kormányablakok beilleszthetőek lesznek az országos digitális vérkeringésbe. A közlés szerint az országos rádiófrekvenciás hálózat tudja biztosítani a gyors csatlakozást az online hálózatokra, amelyekre egyre több közigazgatási, oktatási és egészségügyi szolgáltatás épül.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.