Főnixként támad fel a Sólyom?

Nem jegyezték be az afrikai tulajdonost, visszaállt az eredeti cégstruktúra. Az újabb fejlemények biztatóak.

Újra életjelet adott a tavaly nyár végén még „hatalmas légitársaságként” beharangozott, majd ugyanezzel a lendülettel a fizetésképtelenségig eljutó Sólyom. Sőt több biztató és szakmailag értékelhető dolog történt körülötte, mint eddig együttvéve.

A nehéz körülmények között dolgozó cég hamarosan megkaphatja repülőgép-üzemeltetésre feljogosító engedélyt (AOC). Lapunk iparági forrásokból úgy tudja, hogy az év elején a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál megakadt az engedélyezési folyamat, de az utóbbi hetekben minden felpörögött, s immár egyetlen lényeges dolog hiányzik a pecsét megszerzéséhez: az, hogy a Boeing repülőgépgyártótól megvásárolják az ilyenkor szükséges műszaki dokumentációt, majd ezt beépítsék az engedélyezéshez beadott dokumentumokba.

Úgy értesültünk, hogy a dokumentáció árát már kifizették a Boeingnek, így akár pár hét alatt meg is lehet az engedély. Mindez azonban csak légijármű-üzemeltetésre jogosítja fel a társaságot. Ahhoz, hogy charter- vagy menetrend szerinti járatokat indítson, a Sólyomnak milliárdos nagyságrendű összeget kell felmutatnia, amely önmagában fedezi a gép(ek) első háromhavi üzemeltetését. Arról továbbra sincs hírünk, hogy a társaság talált volna új befektetőt.

A Sólyom máig egyetlen gépe hat órán át volt Budapesten
A Sólyom máig egyetlen gépe hat órán át volt Budapesten

Valamennyi pénz azonban biztosan állt a házhoz, hiszen az iparágban kész tényként említik, hogy a cég csökkentette a Budapest Airport felé fennálló tartozását, így az egyes terminálon bérelt irodáik egy részét ismét birtokba vehették. A helyszínen személyesen is találkoztunk a Sólyom dolgozóival. Ez a Sólyom azonban már másik Sólyom: a cégben októberben feltűnt, kétes múltú – és az ügyvezetője által vállaltan offshore hátterű – Charity March Jótékonysági Menet Kft.-t már nem látni a cégbírósági iratokban, sőt rejtélyes módon úgy tűnt el, mintha soha semmi köze nem is lett volna a társasághoz.

Erre van magyarázat: a cég sohasem volt bejegyzett tulajdonosa a Sólyom Hungarian Airwaysnek, a cégbíróság bejegyzés alatti tulajdonosként tüntette fel a kft-t. A Céginfo.hu adatai szerint ugyanakkor – mint arról a Figyelő is beszámolt – újra a Sólyom Holding a cég tulajdonosa. Utóbbi továbbra is tucatnyi Sólyom-cégben érdekelt.

A Sólyom Holding tulajdonosai közül azonban eltűnt Vágó József, aki ma a Sólyom Airways ügyvezetője, s aki arcát adta a légitársaság grandiózus terveihez. Ő korábban a komolytalanság határát súroló, nagy ívű tervekkel „kápráztatta el” a szakmai közönséget. A tulajdonosok – így saját maga – százmilliós nagyságrendű befektetéséről előszeretettel beszélő Vágó azonban ma már csak egyike az 52 alkalmazottnak, a céget két korábbi társa, Lucsik János és Hurtyák Róbert birtokolja.

Információink szerint a hatósági engedélyezést intéző szakértői csapatban is változás történt, főként a hatóság által elfogadott tárgyalópartnerek személyében. A korábbi repülési igazgató felmondott, és visszament volt munkahelyére, de a minőségügyi és a műszaki képviselők körében is történtek változások. Távozott az utaskísérők vezetője és az egyik főinformatikus is, ami nem csoda, hiszen a cég csak szűk körnek tudott fizetést adni, és nekik sem a teljes összeget. Továbbra is adóvégrehajtás van a cég ellen, erről az ügyvezető a Figyelőnek azt nyilatkozta, hogy az ügy hamarosan rendeződik.

A Sólyom Holdingban tulajdonos Lucsik János egyelőre nem kívánt reagálni megkeresésünkre. Környezetéből – még tavaly év végi információink szerint – azonban úgy tudjuk: változatlanul kitart a légitársaság elindítása mellett, s mielőbb rendezni szeretné a cége által felhalmozott tartozásokat.

Két repülővel indulhatnak

A Sólyom Airways jelenleg egy működő repülőgéppel rendelkezik, a Boeing–737-500 típusú gép tavaly augusztus 18-án mintegy hat órát töltött a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Egy másik gépet is átfestettek a Sólyom színeire. Szakmai hírek szerint jelenleg éppen a gépekbe épített hajtóművek műszaki felülvizsgálata zajlik. E két gép kaucióját és első háromhavi bérleti díját is kifizették, így ha a Sólyomnak sikerül(t) befektetőt találnia, két géppel kezdheti meg a működését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.