Béke a digitális Magyarországért

– Hosszú tárgyalások után vagyunk, sok mindenen mentünk keresztül, mire elérkeztünk az egyetértés világába – mondta Orbán Viktor, miután aláírta a Deutsche Telekom új vezérigazgatójával, Timotheus Höttgessel a „partnerségi együttműködési megállapodást a digitális Magyarországért”.

Az előkészítő tárgyalásokat Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója vezényelte le, aki magyarul mondta el beszédét az igencsak nagy erőkkel felvonuló kormányzati delegációnak. Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Vályi-Nagy Vilmos infokommunikációs államtitkár is jelen volt, ami megadja a mostani megállapodás súlyát. Mindez annyiban különbözik a korábbi partnerségi megállapodásoktól, hogy az aláírás után egy órával már elérhető volt a Magyar Telekom honlapján, s tartalmát tekintve – a szokásos udvariasságok mellett – számos fontos konkrétumról is szól.

Rögös út vezetett az egyetértésig
Rögös út vezetett az egyetértésig

Például arról: az együttműködés annak érdekében történik, hogy az EU-ban előírtnál két évvel korábban, már 2018-ra teljesítse az ország azt a kötelezettségét, amely szerint minden háztartásban elérhetőnek kell lennie a széles sávú internetnek. Ehhez még több százmilliárdos beruházásra van szükség – hangsúlyozta Timotheus Höttges vezérigazgató, aki emlékeztetett arra is, hogy a Deutsche Telekom a Matáv 1993-as privatizációja óta 1800 milliárd forintot fektetett be Magyarországon.

Orbán Viktor azt tette hozzá: a feladaton osztozik majd a kormány és a Telekom, ám hogy milyen arányban, az még nem dőlt el. – A megállapodás kiterjed arra is, hogy a lehető legtöbb uniós forrást tudjuk felhasználni – mondta kérdésünkre Kerstin Günther, a Telekom igazgatóságának elnöke. A széles sávú fejlesztések előmozdítása érdekében a a kormány felülvizsgálja adópolitikáját. Ennek részleteit nem fejtették ki, de logikusan a közműadó átgondolására vonatkozhat, amely évi hétmilliárd forint terhet jelent a Telekomnak.

– Az első gondolatom a Deutsche Telekom cég nevének hallatán a büszkeség. Olyan emberekkel tárgyaltam, akik nagyon büszkék arra, amit csinálnak. Hisznek abban, hogy a technológia, amit kitalálnak, valóban előreviszi a világot – mondta Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy ez egy magasabb minőségű kapcsolat, hiszen nem vevői, hanem „részei” vagyunk a Magyar Telekomnak.

– Most már nincsen visszaút, mi leszünk a legjobbak, átléptük a Rubicont, s tényleg komoly az esély, hogy a magyar legyen Európa legmodernebb infrastruktúráján alapuló gazdaság. Biztonság, innováció, tudás, ezek a Deutsche Telekom céljai, de akár a mi választási szlogenjeink is lehetnének – tette hozzá a magyar miniszterelnök.

Nem lesz kivásárlás

A Deutsche Telekom nem tervezi a Magyar Telekom-részvények felvásárlását –válaszolta kérdésre Kerstin Günther elnök, annak kapcsán, hogy az utóbbi hetekben a cseh T-Mobile példája okán felütötték fejüket az erről szóló találgatások. Az elnök hangsúlyozta: számos fejlesztésben vállal részt a cég a jövőben Magyarországon az e-egészségügy és közigazgatás terén is, erőforrásaikat erre koncentrálják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.