Hamarosan indul Csányi gigavágóhídja

Ha kellő időben megszerzik a szükséges engedélyeket, a Csányi Sándor OTP-bankvezérhez köthető Bonafarm-csoport hamarosan belekezd az ország legnagyobb vágóhídjának építésébe Mohácson – értesült a Népszabadság.

Úgy tudjuk, a Csányi Sándor OTP-vezérhez köthető agráripari csoportnál a második negyedévben az infrastrukturális fejlesztésekkel indulna a munka. Azokat a beruházásokat indítanák el, amelyek nélkülözhetetlenek a későbbi munkákhoz. Így többi között az útépítés és a közművek fejlesztése kezdődhetne el az említett időpontban. Ezt követően – az engedélyek megszerzésétől függően – az év második felében már az üzem kivitelezési munkái is elindulnának. Forrásunk szerint a társaságnak az építésre kijelölt területtel már nem kell foglalkoznia, azt már megvásárolták.

Csányi Sándor a húsiparra összpontosít
Csányi Sándor az egyik érdekeltségénél. Búcsú egy álomtól

Ismereteink szerint a tervezési munkák már zajlanak, az ehhez szükséges tendereket már lebonyolították. Ezenfelül a vágóhíd működéséhez nélkülözhetetlen gépi technológia beszerzéséhez szükséges pályázatokat is előkészítették.

Az új vágóhíd kialakítása tetemes összeg, Csányi Sándor egy nyilatkozatban legutóbb 13-15 milliárd forintra becsülte a költségeket. Ekkora ráfordítással éves szinten – egy műszakban – egymillió sertés vágására alkalmas üzemet alakítanak ki a dél-magyarországi városban. Ezzel a kapacitással a vágóhíd a hazai sertésállomány harmadát képes lenne levágni: a KSH épp kedden tette közzé, hogy december elsején 2,935 millió sertést tartottak nyilván az országban. Ez a 2013. júniusinál 32 ezerrel több, a 2012. decemberinél viszont 54 ezerrel kevesebb. A visszaesés tízéves távlatban jelentős, hiszen az állatok száma 2003 júniusában még meghaladta az ötmilliót. Annak érdekében, hogy ilyen hazai sertésszám mellett is hatékonyan működjön az üzem, a Bonafarm arról is tárgyal, hogy egyes horvát tenyésztők szintén Mohácson vágassák állataikat.

Az alapvető cél a beruházással az, hogy a Pick Szeged Zrt. élősertésekhez és az alapanyagokhoz kapcsolódó költségeit csökkentsék, vagyis a vállalat és a Bonafarm-csoport gazdálkodását hatékonyabbá tegyék.

A beruházással kapcsolatban kerestük a Bonafarmot is, ahol közölték: amíg az engedélyeztetési eljárások zajlanak, nem kívánnak reagálni a hírekre. Annyit közöltek, hogy vélhetően 2016. év elején már vágnak Mohácson.

A vágóhíd legutóbb akkor került a figyelem középpontjába, amikor tavaly nyáron Csányi Sándor jelentős mennyiségű OTP-részvényt értékesített. Az erről szóló hír akkora hullámokat keltett, hogy végül az elmúlt év legnagyobb napi tőzsdei forgalmát regisztrálták. Később egy háttérbeszélgetésen a bankvezér magyarázatként azt jelölte meg, hogy az eladásból befolyt összeget a vágóhíd fejlesztésére kívánja fordítani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.