Nem kérték ki a véleményüket

Nem kérték ki az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) véleményét a paksi bővítésre vonatkozó megállapodás előtt. Nem kérdezték, hogy legyen-e atomerőmű, s ha lesz, milyen típusú legyen. Persze egyetlen országban sem kötelező az ilyen előzetes engedélyezés.

Az „politikai, gazdaságpolitikai” kérdés, hogy miben állapodik meg a megrendelő és a kivitelező. A hatóság akkor jut szerephez, amikor az alaptípust a hazai követelményekhez, sajátosságokhoz igazítják – ekként foglalható össze Fichtinger Gyulának, az OAH főigazgatójának a paksi bővítéssel kapcsolatban elmondott véleménye.

A hivatalban tartott tegnapi sajtótájékoztatón kifejtette: 2009-ben nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarország atomerőmű-építést tervez, az OAH azóta foglalkozik az erre való felkészüléssel. Ez a jogszabályi környezet, a biztonsági követelményrendszer és a hatósági munka létszám-, illetve költségigényeire is kiterjed, illetve magában foglalja a lehetséges blokktípusok műszaki paramétereinek megismerését. A felkészülés során öt erőműtípust néztek meg, közte a befutónak tűnő orosz konstrukciót is. Mindegyik rendelkezik a megfelelő biztonsági rendszerekkel. Az engedélyezés éveket vehet igénybe és legalább hetven magasan képzett szakembert kell ehhez felvenni. Pontos időpontot az engedélyezés végére lehetetlen mondani, hiszen mintegy féltucatnyi „nagy” telephely engedélyéről és körülbelül hatezer kisebb engedélyről van szó.

Az OAH idei legfontosabb feladatai között van a paksi erőmű kettes blokkjának üzemidő-hosszabbítására vonatkozó engedélykérelem elbírálása – számoltak be. A kettes blokk üzemidőhosszabbítási kérelmét az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. az elmúlt év végén benyújtotta, az elemzések felülvizsgálatával, helyszíni ellenőrzéssel hoz határozatot 2014 végéig az OAH arról, hogy a blokk milyen további üzemidőre alkalmas. A főigazgató szerint az első blokk húszéves üzemidő-hosszabbításának engedélyezéséből nem következik automatikusan, hogy a kettes blokk is megkapja azt.

Az OAH főigazgatója elmondta: a csillebérci kutatóreaktorban használt nagydúsítású fűtőelemeket (291 kilónyi anyagról van szó) a hatóság engedélyével és folyamatos ellenőrzése mellett visszaszállították Oroszországba. Szintén Oroszországba viszik majd 2015-ig a 2003-ban megsérült, hermetikus tokokban tárolt paksi fűtőelemeket. A 2014-es feladatok között a paksi bővítés és üzemidőhosszabbítással kapcsolatos hatósági munka mellett a legjelentősebb az, hogy a radioaktívhulladék-tárolók biztonságának hatósági felügyelete július 1-jétől a hivatal hatáskörébe kerül. Elvesztették viszont a központi nukleáris pénzügyi alap feletti rendelkezés jogát – utóbbi a nemzeti fejlesztési minisztériumhoz került.

Tüntetések váltásban

Szombat este hét órakor az LMP tüntet a József nádor téren, február elsején 15 órakor a civil zöldek demonstrálnak ugyanott. Az Együtt–PM (és hírek szerint az „egyesült ellenzék”) antiatom tüntetése február másodikán lesz. A zöldek közben a pakskontroll.hu oldalon levélíró kampányt kezdtek – a képviselőknek címzett online leveleket lehet a honlapon feladni –, az Együtt–PM pedig népszavazást kezdeményez az államadósság-növelő beruházás megakadályozására.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.