Melegen jó

Mintegy 170 milliárd forintot tart vissza a magyar útépítési beruházások támogatására szánt 675 milliárdos keretösszegből az Európai Bizottság. Brüsszel a Magyar Nemzet információi szerint azt kifogásolja, hogy hazánk a támogatott projektek közbeszerzési eljárásaiban versenykorlátozó előírásokat érvényesített.

Kizárólag olyan cégek tehettek ajánlatot, amelyek az építkezés helyszínének ötven kilométeres körzetében vagy az adott megyén belül aszfaltkeverő teleppel rendelkeztek. A magyar álláspont szerint az építkezéseket kiszolgáló gyártóbázisok távolságát maximáló előírásokról technológiai szempontok alapján döntöttek.

Shirin Wheeler, a regionális politikában illetékes bizottság szóvivője elismerte: a bizottság felfüggesztett kifizetéseket a magyarországi útépítő projekteknél, ám összeget nem említett. Ilyen vita esetén a hátralévő kifizetések visszatartása megszokott: a beruházások nem állnak le, a magyar állam fizet, ám mindaddig maga finanszírozza a projekteket teljes összegben, amíg nincs megállapodás. Az, hogy végül milyen büntetést állapítanak meg, attól függ, hogy mekkora a támogatás hányada egy-egy projekt esetében, és persze az ügyek mennyisége is meghatározó. Shirin Wheeler szerint azonban elegendő idő van a források átcsoportosítására, tehát nem biztos a pénzvesztés. Úgy tudjuk, a bizottságnál körülbelül hetven szerződésről gondolják úgy, hogy érintett lehet.

A szóvivő elmondása szerint a problémáról szóló levelet december 10-én küldte meg Brüsszel a magyar hatóságoknak. Mint kifejtette: tavaly két auditot végzett a bizottság szakszolgálata, és ezek során merült fel az a gyanú, hogy diszkriminatív lehet az említett elvárás, hiszen hátrányba hozhatja a külföldi, illetve nem helyi kivitelezőket, cégeket. Wheeler elmondta: Lázár János államtitkár és Johannes Hahn, a regionális ügyekkel foglalkozó EU-biztos kedden találkozik. Elsősorban a következő hétéves pénzügyi keretről és a magyar partnerségi szerződésről tárgyalnak, de az útépítések kérdése is napirenden lesz. Forrásaink azt sem zárják ki, hogy már ezen a találkozón sikerül megegyezni a pénzügyi korrekció mértékéről, és lezárulhat az ügy.

Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. szóvivője közölte: az unió által vizsgált szabályokat évekkel ezelőtt azért vezették be, hogy biztosítsák az útburkolatokba kerülő anyagok megfelelő minőségét, ezzel a költséges műtárgyak hosszú távú használhatóságát. Az előírások kialakításánál figyelembe vették az Útügyi Műszaki Előírások (ÚME) aszfaltburkolatok kialakítására vonatkozó pontjait. Így azt, hogy az aszfaltkeverő telepek és az építkezések közelsége a minőségi útépítés alappillére: ha az aszfaltot messziről kell a beépítés helyére szállítani, az anyag kihűlhet, felhasználásra alkalmatlanná válhat. A NIF abból indult ki, hogy a szabvány szerint az aszfalt legalacsonyabb hőmérséklete 170 Celsius-fok lehet bedolgozáskor. Márpedig a közbeszerzési eljárások feltételeinek sorában előírtnál nagyobb távolságú szállítások mellett kimagasló a kockázata a keverék lehűlésének.

Az állami beruházó felhívta a figyelmet arra is, hogy hazánkban több mint harminc cégnél használnak működési engedéllyel rendelkező aszfaltkeverő telepet. Vagyis az uniós beruházások közbeszerzési eljárásain ajánlatot adó cégek – az építkezés helyétől függetlenül – megtalálhatják a versenybe szállást lehetővé tevő feltételek teljesítéséhez szükséges gyártóbázisokat. Arra az esetre pedig, ha ez mégsem sikerülne, a NIF nem zárta ki a mobil aszfaltkeverők alkalmazását sem.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.