Emelést hoz a rezsicsökkentés

Ma még nyilatkozhatnak számlavezető pénzintézetüknél azok, akik már februártól szeretnének élni a díjmentes készpénzfelvétel lehetőségével.

A novemberben elfogadott „pénzügyi rezsicsökkentés” értelmében, aki az adott hónap 20-áig jelzi bankjánál, hogy melyik számlájánál élne a kedvezménnyel, az a következő hónaptól havi kétszer, együtt legfeljebb 150 ezer forint készpénzt díjmentesen vehet fel. (A kedvezmény csak egy számla esetében jár.)

Az első ilyen határidő jár le ma: nyilatkozni személyesen a bankfiókokban zárásig, illetve – ahol erre lehetőség van – internetbankon keresztül éjfélig lehet. Az eddigi adatok alapján a lakossági ügyfelek 40-50 százaléka adhatja le nyilatkozatát január 20-ig, de a bankok arra számítanak, hogy az arány a következő hónapokban tovább nő, és közelít majd a száz százalékhoz.

A díjmentes pénzfelvétel komoly kiesést jelent a bankszektornak, az emiatt elszenvedett veszteség elérheti akár az évi 40 milliárd forintot is. (A pénzintézeteknek továbbra is be kell fizetniük a készpénzes műveletek után kivetett hatezrelékes tranzakciós illetéket, miközben azt már nem szedhetik be az ügyfelektől.) Bár a jogszabály kifejezetten tiltja ennek áthárítását, más címen viszont emelhetik díjaikat a bankok.

Múlt csütörtökön az OTP jelentette be, hogy februártól visszavonja a lakossági bankszámlákhoz kapcsolódó, kedvezményes készpénzfelvételre vonatkozó akcióit. (Mivel az engedményt eleve úgy adta a bank, hogy az a visszavonásig érvényes, így indokolnia sem kell, miért szünteti most meg a kedvezményt.) Az OTP jelenleg minden lakossági forintszámla esetében jellemzően havi két díjmentes pénzfelvételt kínál saját ATM-ből, összeghatár nincs, az ügyfeleknek csak a bankra kivetett hatezrelékes tranzakciós illetéket kell megfizetniük.

Az ügyfelek alig fele kérte eddig az „ingyenpénzt”
Az ügyfelek alig fele kérte eddig az „ingyenpénzt”

Ennek azonban vége. Aki nem nyilatkozik arról, hogy élni kíván a jogszabály adta díjmentes készpénzfelvétel lehetőségével, vagy 150 ezer forintnál többet vesz ki, annak a jövő hónaptól fizetnie kell. Nem is keveset: a saját ATM használata után az OTP a felvett összeg 1,21 százalékát plusz fix 61 forintot számít fel, míg idegen automata esetén 1124 forintot minden egyes pénzfelvétel után – függetlenül attól, hogy mennyit veszünk ki.

A Budapest Bank és az MKB korábban jelentett be emelést. Előbbi január végével módosít tarifáin: az elektronikus tranzakciók után addig felszámolt 0,3 százalékos költség 0,41-re, míg a készpénzes ügyleteket most terhelő 0,6 százalékos elvonás 0,76-ra emelkedik, és nő több bankkártya éves díja is. Az MKB február 10-től változtat: 150 forinttal emeli a lakossági számlavezetési díjait. Ám most, hogy az OTP lépett, valószínűleg hamarosan a többi bank is követi a példát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.