Sínen van a Publimont

Megmutathatja a vasutasoknak Simicska Lajos és Nyerges Zsolt, hogy kell pénzt csinálni a hirdetési helyekből. A Nyerges Zsolt közvetlen és Simicska Lajos közvetett érdekeltségébe tartozó Publimont Kft. ugyanis a közelmúltban szerződött a MÁV Zrt. reklámfelületeinek hasznosítására.

Lapunk úgy tudja, a terv az, hogy az eddigieknél többet hoznak ki az állomások közelében vagy a nyílt pálya mellett fekvő vasúti területeken elhelyezett óriásplakátok, roll upok, molinók, citylight táblák, egyéb reklámhordozók értékesítéséből. És hogy szándékaik komolyságát bizonyítsák, mindjárt rá is ígértek a nemzeti vasútvállalat utóbbi két évben ezen a területen elkönyvelt bevételeire. Ezenfelül pedig inflációkövető díjemelést is vállaltak a következő öt évre.

A Publimont 30 százalékos bevételnövelés ígéretével nyert a pályázaton
A Publimont 30 százalékos bevételnövelés ígéretével nyert a pályázaton

A MÁV-nál a Népszabadság érdeklődésére azt közölték: tavaly nyáron hirdettek meg kétfordulós nyílt pályázatot, amelyen a Publimont Kft. három versenytársát, az Epamedia Hungary és az Euroawk Kft.-t, illetve a Gewista m. b. H.-t utasította maga mögé. A tendergyőztes ajánlat 2014-re 260 millió forint bevételt garantál a vasútnak. A marketingkommunikációs és reklámcélú portfóliójának értékesítéséből a MÁV 2011 óta nem szedett össze ennyit. Bevételei folyamatosan estek ezen a területen: 2008-ban még 408 millió forint folyt be a társaság kasszájába, majd 2009-ben be kellett érni 350 millió, 2010-ben 291 millió, 2011-ben 263 millió forinttal. Az utóbbi két esztendő eredményei pedig még gyászosabbak voltak, 2012-ben a MÁV hirdetési felületei már csak 223 millió, tavaly 220 millió forintot hoztak. Az 1000-1100 hirdetési helyszín eddigi bérlőinek pedig a MÁV már fel is mondott.

A Publimont nem csak azt garantálta, hogy az eddigieket meghaladó összegű bérleti díjat fizet a vasútnak. A MÁV-nál azt leszögezték: szerződés szerint új partnerük vállalta azt is, hogy nagyobb reklámforgalmat terel a vasútra. Méghozzá úgy, hogy a reklámcélú eszközök számának növelésével a 2012-es eredményekhez képest ötéves távlatban hozzávetőleg harminc százalékkal nagyobb forgalmat generál. A többi között a BKV reklámhelyeit értékesítő és most a vasúton terjeszkedő Publimont becslések szerint már eddig is kezében tartotta a közterületi reklámpiac harmadát, a MÁV reklámfelületeinek megszerzése csak növelte a lehetőségeit. Az utóbbi évek már e nélkül is sokat hoztak a cég konyhájára. Az Opten adatai szerint legalábbis a Publimont árbevétele a 2010-es 2,8 milliárd forintról 2012-re 5,8 milliárd forintra nőtt. A 25 főt foglalkoztató vállalkozás adózott eredményei is mutatósak: 2012-ben ez a tétel megközelítette az 1,9 milliárd forintot. A nyereséget a tulajdonosok rendszerint osztalékként fizetik ki.

A MÁV hirdetési felületeinek új gazdája számíthat arra, hogy az országgyűlési választások előtt kiemelt figyelem vetül majd a politikai hirdetések elhelyezésére. Kérdés, a vasúti felületek mennyiben alkalmasak kampányolásra, hiszen jelentős részükön politikai hirdetés nem jelenhet majd meg. Vámos Attila, a Publimont ügyvezetője szerint ezzel kapcsolatban fontos tudni, hogy kizárólag a nyílt pályaszakaszok mentén elhelyezett felületeken lehet politikai témájú hirdetés.

Ráadásul az országgyűlési választások idején még nem feltétlenül a cég fogja kezelni a felületeket. Az 1000-1100 hirdetési helyszín eddigi bérlőinek a MÁV ugyan már felmondott, ám az átadások csak a választások után zárulnak le. Sőt a jelenlegi bérlők akár ez után is maradhatnak. Vámos Attila elmondása szerint ugyanis a jelenleg más társaságok által üzemeltetett hirdetési felületek tekintetében sem kizárt, hogy megmaradhatnak az adott reklámcégek kezelésében, hiszen a szerződés az „albérletbe” adás lehetőségét is tartalmazza.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.