Új rezsiszámla, új küllem

Ha az energiacégek tényleg pontról pontra betartanák Németh Szilárd fideszes rezsibiztos számlaformátumra vonatkozó új előírásait, a számlák a nyomdai problémák miatt nem születnének meg – értettek egyet lapunk közműcéges forrásai a január 1-jétől érvényes új számlaképrendelet kapcsán. Ugyanakkor hivatalosan valamennyi cégnél rögzítették: átálltak az új számlaképre.

A tavalyi rezsicsökkentés lendületében szinte minden hónapban megváltoztatta a közmű-szolgáltatói számla kinézetére vonatkozó előírásokat a kormánytöbbség. Az év elején még a nemzeti fejlesztési tárca rajzolt az áram- és gázszolgáltatóknak egy, szerintük minden igényt kielégítő új számlaképet. Ám ez több szempontból is megvalósíthatatlannak bizonyult, ami miatt a fogyasztóvédők előszeretettel büntették az energiacégeket. Később a Fidesz rezsibiztosa, Németh Szilárd vette magához a folyamatos számlaképalkotás feladatát is. Szinte minden hónapban megfogalmazott egy új, a korábbi számlaképet valamivel kiegészítő új szabályt. Noha mindig az „egyszerűsítés” vezérelte, a számla nem lett egyszerűbb, sőt. A képviselő a legtöbbet a kormány rezsicsökkentését hirdető úgynevezett rezsiboksz alakjával, háttérszínével és tartalmával foglalkozott. Előbb szöveges előírásokat fogalmazott meg, ám amikor hatalmas, már-már a működőképességet befolyásoló fogyasztóvédelmi kötbérekkel sújtottak kisebb távhőcégeket a számlaelőírások nem teljesen pontos betartása miatt, bebizonyosodott: a szöveges kívánalmak félreérthetők. Németh Szilárd végül a szolgáltatók számára egységes számlaképet rajzolt, ezeket elsejétől kell alkalmazni.

Elmosódhat a felirat, de szépek a színek Németh Szilárd új számlaképén
Elmosódhat a felirat, de szépek a színek Németh Szilárd új számlaképén

A kormánypárt sugallatával szemben a közműcégek soha nem kívánták az új számlakép-előírásokat elszabotálni. Hiányolták ugyanakkor a szabályok meghozatala előtti egyeztetést arról, hogy a kormányoldal grafikai elképzelései megvalósíthatók-e. A szigorú büntetésekkel fenyegető közegben üdvözölték, ha a számla kinézetével kapcsolatos kormányoldali igények nem írásos, hanem grafikus formában jelentek meg. Viszont ezek is magukon viselték az előzetes egyeztetések hiányának nyomait. A februári számlakép-előírás kapcsán például hosszan tartó, kínos vitába torkollott a rezsiboksz közlönyben megjelent narancssárga háttérszíne, mert hiányzott a „színkód” (ami alapján a grafikusok és a nyomdászok pontosan elő tudják állítani a meghatározott színt), amit mellékelni kellett volna. Így a cégek csak próbálkozhattak a kívánt szín eltalálásával. Többet meg is büntettek, majd a rezsibiztos közölte: neki csak az a fontos, hogy a kiemelés színes hátterű legyen. A mostani előírásokhoz ugyan mellékeltek színkódokat, de ezt később ki kellett egészíteni a nyomdák által is értelmezhető adatokkal.

A számlakép át nem ültetésével járó büntetést Németh Szilárd csendben enyhítette, ám a hivatalos közlések szerint a cégek számára most elegendő volt az idő az átállásra, annak ellenére, hogy az utolsó törvényi módosítások csak december 21-én léptek életbe. A név nélkül nyilatkozó szakértők szerint ugyanakkor az átállás cseppet sem zökkenőmentes. A rajzos számlakép-előírásokról ugyanis például lemaradtak bizonyos egyedi nyomdai kódok, amelyek nélkül a nyomdák – a büntetéstől tartva – nem lettek volna hajlandók előállítani az íveket. Az új színek szépek, de előállításuk több nyomdának gondot okoz, egyes esetekben elmosódhat rajtuk a felirat, és jóval drágábbak is. Többen arra hívták fel a figyelmet, hogy noha a képviselő igyekezett több számlatípust is előrajzolni, nem sikerült mindenre gondolni. Példaként említették, hogy az előírások gépies betartásával a sztornószámlán a rezsiboksz arról tájékoztatná a fogyasztót, hogy a kormány rezsicsökkentése révén többet kell fizetnie. Ezeket a nyilvánvaló értelmetlenségeket a törvény vélt szelleme szerint igyekeztek kigyomlálni, remélve, hogy ennek nem lesz újabb bírság a következménye. Ennek érdekében egyeztetnek is a fogyasztóvédelmi hatósággal. Megjegyzendő, a büntetések kiszabásakor a fogyaszóvédők eddig a legkisebb rugalmasságot sem tanúsították: a törvényi előírásoktól való bárminemű, akár vélt eltérést is igen magas bírságokkal sújtották.

A Főgáz tájékoztatása szerint a 2014. január 1-jét követő szolgáltatási időszakot érintő számlákat már az új formátumban küldik ki a lakossági ügyfeleknek, de az új számlakép fejlesztése még folyamatban van. Esetükben január végéig kell ténylegesen is előállítani az új számlát, mivel akkor küldik ki a januári fogyasztás utáni leveleket. Száraz Gábor Tigáz-szóvivő közlése szerint ők már január 6-tól küldenek ki ez évi fogyasztást tartalmazó számlát, melyek mindenben megfelelnek az előírásoknak. Költségeik mindezzel nagyságrendileg 25 millió forintra rúgnak. A gázszolgáltatót műkődtető GDF Suezt a rendelet kihívás elé állította, de már minden érintett ügyfelük az újfajta számlát kapja. Az áram- és gázszolgáltatót üzemeltető E.ON-nál még az utóbbi napokban is dolgoztak az átálláson. Az idő rövidségén túl az E.ON-nál a legnehezebb feladatnak azt nevezték, hogy az év végi időszakban sok fejlesztőre és tesztelőre volt szükség. Az áramszolgáltatót üzemeltető EDF Démásznál már az eredeti törvény november 21-i kihirdetése előtt megkezdődött a felkészülés, így a törvény megjelenésekor elindulhatott a fejlesztés. A fejlesztés esetükben több mint tízmillió forintba került.

A szemétszállító cégeknél még most zajlanak a fejlesztések, de mivel az ilyen társaságok rendre negyed- vagy féléves számlát küldenek, még van némi idejük. A rájuk szabott színkód alkalmazása komoly nyomdai problémákat vet fel, sok nyomda nem vagy csak jóval drágábban vállalja az előállítást – tudtuk meg Nagy Györgytől, a települési hulladékszállítókat képviselő Köztisztasági Egyesülés igazgatójától. Ezért a színekkel előnyomott íveket felirat nélkül egy évre előre legyártják. A víziközmű-, távhő- és kéményseprő-érdekképviseleteknél nem találtunk az ügyben nyilatkozót.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.