Dunaferr: Jön a második kör

Sokaknak indul rosszul az év az ISD Dunaferrnél. A már korábban bejelentett 400 fős elbocsátás újabb körét ugyanis már januárban megkezdik – tudtuk meg Mezőközy Andrástól, a dunaújvárosi acélipari cégcsoport HR-igazgatójától.

Azt nem kívánta elárulni, hogy a leépítések második hulláma pontosan hány embert érint, csak annyit jegyzett meg: a korábban bejelentett létszám-racionalizálási folyamat megy tovább a leányvállalatoknál és a központi cégnél. Borbély Zoltán, az ISD Dunaferr vasas szakszervezeti és üzemi tanácsi elnöke lapunknak röviden annyit mondott, hogy az üzemi tanács két szerkezeti átalakításról szóló előterjesztést kapott. Az első, melyet már véleményeztek, két igazgatóság átalakításáról szól.

A másodikat, amely több igazgatóságot is érint, nem sokkal az ünnepek előtt kapták meg, így arról a napokban tárgyalnak. – Ha ezek a kötelező körök lezárultak, a menedzsment alighanem a vállalatcsoport átalakítására hivatkozva újabb leépítéseket jelent majd be – tette hozzá az előzőekhez egy név nélkül nyilatkozó forrásunk. Miként arról korábban beszámoltunk: a vasműnél november végén kezdődtek meg a leépítések. Az első körben 158 főt küldtek el.

Sokan mennek
Sokan mennek

Az elbocsátottak közül 23 fizikai dolgozó (többségében szakmunkás) és 135 szellemi foglalkozású munkavállaló (34 vezető állású, 99 ügyintéző és két ügyviteli alkalmazott). A vasmű vezetése augusztusban még arról tájékoztatott, hogy 1500 fős karcsúsítást tervez, amely elsősorban az adminisztratív munkát végző dolgozókat érinti majd. A mértéket illetően a szakszervezet azonnal jelezte, hogy ilyen nagyságrendű leépítést a Dunaferr nem bír el, az veszélyeztetné a Dunai Vasmű működését.

A menedzsment nem tágított, ám a kormány is akcióba lépett, hogy valahogy kezelje a helyzetet, az is felmerült, hogy a munkahelyek védelme érdekében az állam kész megvásárolni a Dunaferrt. Az teljesen nyilvánvaló volt, hogy ha a kabinet meg is tud állapodni az orosz tulajdonossal, a vasmű helyzete hosszú távon átszervezés nélkül nem orvosolható. A tárgyalások azonban végül nem vezettek eredményre, a befektetők közölték, a Dunaferr nem eladó.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára viszont november elején arról számolt be, hogy bár az üzlet nem jött össze, ám azt sikerült elérni, hogy a tervezett 1500 helyett 400 főt küldjenek el. Ezt azonban forrásaink azóta sem erősítették meg, sőt a szakszervezet részéről a napokban arról számoltak be: „a vállalatvezetés a tárgyalásokat követően megerősítette, hogy egyelőre 400 fős létszámcsökkentést tervez”. E szerint ez még aligha a végleges szám, s a most induló második hullámot valószínűleg továbbiak követik, forrásunk szerint azonban az idei országgyűlési választásokig már nem jelentenek be újabb elbocsátást a Dunaferrnél.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.