A stadionépítés büdzséje

Ezúttal az építkezés költségvetésének nevezte Varga Mihály a jövő évi büdzsét. A 2014-es költségvetést nagyjából az eredeti terveknek megfelelően 984,6 milliárd forintos hiánnyal fogadta el kedden az Országgyűlés. A képviselők 252 igen szavazattal, 84 nem ellenében hagyták jóvá a tervezetet, támogató voksot a kormánypárti honatyák adtak le, továbbá két független képviselő, Pősze Lajos és Balogh József.

Az államháztartás központi alrendszerében 15 ezermilliárd forint bevétel és 16 ezermilliárd forint kiadás után alakul az egyenlegmínusz ezermilliárd körül, ami az épp a 30 ezermilliárd forint fölé lóduló GDP 2,9 százaléka lesz az uniós elszámolásban (némi statisztikai módosítás meg az önkormányzatok és az állami vállalatok egyenlegrontó tényezőinek hozzáadása után). Varga már korábban többször hangsúlyozta: tartani fogják a deficitcélt, és nem választási költségvetés készült – ennek ellenére sok olyan elem van a büdzsében, amely arra utal, hogy a jövő tavaszi voksolás befolyásolhatta a gondolkodást.

Most a miniszter azt mondta: a pénzügyi stabilitás megteremtése és a családosok terheinek érdemi csökkentése volt a cél, és mindkettő teljesült, s a legnagyobb nyertesei a büdzsének a családok lesznek. Nem mondta, de a sport és ezen belül is a futball ezt azért valószínűleg übereli. A nagyobb létesítmények építésére több mint 80 milliárd megy el, ezen belül a focistadionok viszik el az összeg több mint négyötödét. Ezenkívül a sport új adókedvezményeket is kapott – a támogatások növekedése így összemérhető a családoknak a gyermekkedvezmény kiterjesztésével odaadott mintegy 60 milliárddal.

Varga egyébként nem győzte most sem eléggé hangsúlyozni, hogy a jövő évi költségvetésben nincsenek vesztesek, hiszen minden terület, minden minisztérium többet kap, mint az idén, vagy legalábbis ugyanannyit. Ez persze területenként igaz, de minden részletében nem: a kulturális büdzsé átvariálása után például a Nemzeti Kulturális Alapnak valamivel kevesebb jut az ideinél, miközben a duplájára növelték a Magyar Művészeti Akadémia támogatását. De csökkent az adóhivatal kerete is, és ötödével kevesebb (12,4 helyett 9,8 milliárd forint) jut a turizmusra is. Utóbbi az ilyen célú kiadások jelentősebb arányú csökkenését jelenti, a keret legnagyobb fix tétele ugyanis a Forma–1-es licencdíj kifizetése.

A legnagyobbat azonban ott vágták, ahol látszólag nem fáj: a tartalékok az ideinek majd a felére, 220 milliárd forintra csökkennek, pedig erre jövőre is szükség lehet, például a rezsicsökkentés miatt. A nemzetgazdasági miniszter korábban már hívta ugyan a jövő évi költségvetést a rezsicsökkentés büdzséjének is – noha erről konkrétan a javaslatban nem sok szó esik, azért az infláció csökkenése hat a bevételekre. Igaz: a most tervezett harmadik rezsicsökkentéssel nem kalkulálhattak a számokban, ám Varga szerint minden olyan intézkedésre fedezetet nyújt majd a 220 milliárdos tartalék, amivel nem számoltak. (Ilyen a minimálbér-emelés hatásának átvezetése a közszférában.)

A tervezet legnagyobb bizonytalanságát azonban az áfabevételek teljesítése jelenti – erre hívta fel a figyelmet a Költségvetési Tanács korábban. Kovács Árpád, a testület elnöke a zárószavazás előtti felszólalásában az idei gazdasági fordulatra hivatkozva reálisnak nevezte a kormány növekedési prognózisát, ugyanakkor ismét azt közölte: „jelentős kockázatok” rejlenek a hiánycél tartásában.

A törvényjavaslatban két százalék körüli növekedéssel és 2,4 százalékos pénzromlással számoltak – Varga szerint a most egy százalék alá zsugorodó inflációs ütem ellenére nincs felültervezve egyik szám sem. (Ehhez képest a jegybank már 1,3 százalékos indexszel kalkulál.) A miniszter hangsúlyozta: a magasabb maginfláció miatt várható az árnövekedés ütemének gyorsulása. (Ha mégsem volna igaza, akkor az ismét azt jelentené, hogy a nyugdíjak reálértéke növekszik: az idén 5,2 százalékkal emelték a nyugdíjakat a korábbi inflációs terv miatt, ám a rezsicsökkentések után a pénzromlás csak két százalék alatt lesz.)

Kipukkan a lufi

Bajnai Gordon szerint a jövő évi költségvetés tisztességtelen, mert olyan növekedésre alapoz, ami ki fog pukkadni, és ennek az árát mindenki meg fogja fizetni. A kormány most csak a választási túlélésre játszik, hosszú távra feladta az adósságcsökkentést, és két év múlva fél százalék körüli tartós növekedési pálya lesz – tette hozzá az Együtt–PM szövetség vezetője. Lehet, hogy az állampolgárok kapnak egy vonzó fizetésemelést, vagy az alacsony infláció kedvező lesz számukra, de jövőre a második fél évben elveszik tőlük azt a többletet, amit az első évben megkaptak. Hangsúlyozta, hogy az irreális növekedési várakozások miatt tarthatatlan a bevételi oldal, és középtávon a kormány programjának vesztesei lesznek a munkavállalók. (MTI)

Pluszpénz a közmunkásoknak

Összesen 4,4 milliárd forintba kerül, hogy januártól a tervezett inflációval, azaz 2,4 százalékkal emelik a közfoglalkoztatottak bérét – fejtette ki tegnapi tájékoztatóján Czomba Sándor, a nemzetgazdasági tárca államtitkára. Ennek a forrását tartalmazza a közfoglalkoztatás finanszírozására elkülönített 184 milliárd forintos keret. A programban részt vevők alapbére így bruttó 77,3 ezer, nettó 50,6 ezer forint lesz. A szakképzett közfoglalkoztatott garantált bére bruttó 99,1 ezer, nettó 65 ezer forintot tesz majd ki – idézi az MTI az államtitkárt.

– Egyáltalán nem lehetünk elégedettek a béremeléssel – fogalmazott a Népszabadságnak Kordás László, a Közmunkás Szakszervezet főtitkára. Az inflációkövető növelés sokaknak csak pár száz, legfeljebb pár ezer forintos pluszt jelent. Megjegyezte: a bérfejlesztés azért is kevés, mert a közfoglalkoztatottak a pénzt csak a ledolgozott hónapok után kapják. Véleménye szerint a nettó alapbérnek el kellene érnie a 2010-es minimálbért, a 60,2 ezer forintot. Ehhez 20 százalék fölötti emelésre lenne szükség. A főtitkár elpanaszolta, hogy se ők, se más érdekvédelmi szervezet nem tudott ez ügyben egyeztetni a kormány képviselőivel. (Á. A.)

Varga Mihály - kellenek a tervezett bevételek
Varga Mihály szerint jövőre feleekkora tartalék is elég lesz
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.