Illúzió a teljes átállás

Egyelőre továbbra is káosz jellemzi a benzinkutak online pénztárgépekkel kapcsolatos előkészületeit, szinte minden forrástól ellentmondásos állítások hangzanak el. Így továbbra sem tudható, melyik töltőállomás lesz nyitva január 1. után, de legalábbis melyik érezheti magát jogkövetőnek. Január 1-jén mindenesetre a hazai kutakon elvétve találkozhatunk csak előírásosan működő online pénztárgépekkel.

Mint arról lapunk elsőként beszámolt, az online átállással kapcsolatos bevezetési bonyodalmak január 1-jén üzemanyag-ellátási nehézségeket okozhatnak. A nagy hazai olajcégek érdekképviselete ennek kapcsán akkor úgy fogalmazott, a jelen helyzet alapján az év elején bizonyosan nem működhetnek jogszerűen a hazai töltőállomások. A bevezetés féléves halasztását indítványozták, amit a szaktárca megtagadott.

Kérdéseinkre a Nemzetgazdasági Minisztériumtól (NGM) kapott válasz konkrétan megjelöli a november 20-án jogerős engedélyhez jutó Flexyst, amely megítélésük szerint a kúthálózatok mindennemű igényét kielégíti. A Flexysnél ezt megerősítve leszögezték, egy pilisszentiváni magánkúton fel is állítottak egy működő rendszert. Értesülésünk szerint ez a kút a kormány egyik érve a tiltakozó láncok ellen.

Kövér Tamás, a Flexys marketingvezetője lapunknak úgy fogalmazott, nem értik, miért nem kapnak megrendeléseket a többi kúthálózattól. Arról az esetről, ha ma kapnak megrendelést, elmondta: saját berendezéseik leszállítása több hónapig tartana. Ezek után rajtuk kívül álló felek bekapcsolása, illetve teszt veszi kezdetét. (Konkrét időpontot nem említett, de szavaiból kitűnik, hogy jövő év első felében bizonyosan nem állhat fel mindenütt üzembiztos hálózat.) Az NGM becsléséhez híven egyébként azóta – legalábbis a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal internetoldalának tanúsága szerint – több más társaság is kapott üzemanyagkutakra szabott rendszerekre engedélyt, és a közeljövőben is várható hasonló.

A lapunk által megkérdezett kutasok viszont ezt egész másként látják. Szerintük még mindig nincs valamennyi igényüket kielégítő, engedélyeztetett rendszer. Szakértők szerint a nagy hálózatok saját eddigi fejlesztőiket kérték fel, hogy meglévő rendszereikre ültessék át az online pénztárgépekre vonatkozó szabályokat. Ezért nem fordulnak más, már engedélyezett szállítókhoz. Csapataiknak ugyanakkor a folyton változó előírások miatt rendre újra kellett kezdeniük a munkát. Így végül még nincs engedélyük. (Az NGM az állandó változtatásokat a fejlesztőkkel, gyártókkal folytatott egyeztetésekkel indokolja.)

Volt olyan kúthálózat-képviselő, aki lapunknak egyetlen belátható célként azt jelölte meg, hogy december 31-ig engedélyeztetett rendszerre tudjon megrendelést leadni. Hallottunk olyan változatot is, miszerint elegendő a jogszabálynak megfelelő rendszer kifejlesztésére leadott megrendelés. Igaz, ennek november 1. óta már meg kell lennie, amit a NAV ellenőriz is. Mások szerint elegendő arról nyilatkoztatni a beszállítót, hogy december 31-ig meg tudja oldani az engedélyeztetést. Nem világos ugyanakkor, hogy elegendő egy megrendelés, vagy szükséges hozzá visszaigazolás is, és ha eme visszaigazolásban a fejlesztő például egyéves szállítási határidőt vállal, akkor az adóellenőrök addig valóban türelmesek-e az adott kúttal.

Ha ködösen is, de felsejlenek a kompromisszum körvonalai is. Lapunknak ugyanis az NGM úgy fogalmazott: az üzemanyagtöltő állomások esetében jogkövető magatartásnak legalábbis az üzembe helyezési kód megkérését, a megfelelő rendszer kiválasztását és megrendelését tartják. Igaz, hozzáteszik: az átállás megoldható, ha a NAV hiányosságot állapít meg, szankcionál. Az általunk megkérdezett kutasok ezt elmozdulásként értékelik, de leszögezték, e nyilatkozat még nem jogforrás.

Továbbra is kérdés tehát, január elsején kinyitnak-e a töltőállomások, vagy az ország autósai mind a pilisszentiváni mintakúthoz lesznek kénytelenek zarándokolni. Lapunk értesülései szerint kormánykörökben azzal fenyegetnek, „az állami Mol-kutak” nyitva lesznek (a Mol 24,6 százalékban állami), a NAV pedig egyedileg fog vizsgálni, illetve büntetni. Ami biztos, az ellátás biztonsága nem múlhat azon, hány benzinkút rendelkezik NAV-os kasszával január 1-jén.

Az első fecske: NAV-os gép a pilisszentiváni magánbenzinkúton
Az első fecske: NAV-os gép a pilisszentiváni magánbenzinkúton
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.