Szárnyal az EasyJet

Másfélszeresére növelte profitját a szeptember végén zárult üzleti évében az EasyJet. A Ryanair után a második legnagyobb európai diszkont-légitársaság adózás előtti nyeresége 478 millió fontra nőtt az egy évvel korábbi 317 millióról. Az EasyJet számai semmilyen meglepetést nem okoztak, hiszen a Bloomberg 21 elemzői véleményen alapuló várakozása csupán kétmillió fonttal volt alacsonyabb a kedden közölt hivatalos adatnál. A növekedés hátterében a légitársaság közleménye szerint az áll, hogy gyarapítani tudták az üzleti utazók számát azokon a járatokon, amelyeket a nemzeti légitársaságok a gyengébb megtérülés, a veszteségesség, vagy éppen a csődök okán feladni kényszerültek.

A legfontosabb, legjövedelmezőbb utakon az EasyJet járatsűrítéssel, üzletembereknek szóló kényelmi szolgáltatásokkal és rugalmas jegykezeléssel próbált utasai kedvébe járni. A stratégia bejött. A jövő folyamatait a brit cég menedzsmentje szerint a Ryanair és a brit–spanyol Vueling keltette egyre erősebb konkurenciaharc határozza meg. Ebben az EasyJet tartani szeretné pozícióit, de ez nem egyszerű, hiszen főként a repülőtéri díjak és a korosodó flotta fenntartási költségeinek emelkedése miatt folyamatosan nőnek az egy férőhelyre vetített költségeik. Ebben változást az hoz, ha a megrendelt új Airbus A320-as repülőgépeiket üzembe tudják majd állítani.

A befektetők mindenesetre díjazzák a vállalatvezetés munkáját és eredményességét, ezt jelzi, hogy a tavalyi 79 százalékos árfolyam-erősödést az idén eddig újabb, 64 százalékos követte, amivel a cég értéke hajszálnyira megközelítette az ötmilliárd fontot.

Carolyn McCall vezérigazgató irányítása alatt tehát prosperál a cég, amely azt tűzte ki célul, hogy Európa húsz legforgalmasabb repülőteréről évente felszálló, összesen 86 millió utasból minél többet csábítson át magához, elsősorban a hagyományos légitársaságok ügyfélköréből. Ezt célozta a London–Moszkva és a Milánó–Róma járat elindítása is, de beléptek az izraeli piacra is.

A légitársaságok kapacitása a kétéves csökkenés után jövőre végre ismét növekedhet, a 3,8 százalékos becsült bővülés is biztató lehet a jövőre nézve. Persze a versenytársak is ráhajtanak majd az utasokra, különösképp a fapadosok körében piacvezető Ryanair, amelynek lesz min javítania, ugyanis előzetes számításai szerint a jövő márciussal záruló üzleti évében öt év után először lesz kénytelen a nyereség csökkenéséről beszámolni. Profitja 500-520 millió euró, azaz 420 millió font környékén lehet. Ennél az EasyJet nyeresége bő tíz százalékkal magasabb. (K. B.)

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.