Légzsákgyár épül Miskolcon

Az autóbiztonsági eszközöket és műanyag alkatrészeket gyártó Takata megjelenésével bővül a már így is hatszáz cégnél többet számláló járműipari beszállítói kör. A japánok több mint húszmilliárd forintból építenek légzsák- és autóbiztonsági rendszereket gyártó üzemet Miskolcon, és ezer fő foglalkoztatását vállalták 2017-től.

A beruházást Orbán Viktor és Stefan Stocker, a cég elnöke közösen jelentette be. A kormányfő szerint a beruházás azt jelzi, hogy Miskolcnak van jövője, és reményét fejezte ki, hogy a japánok kutatás-fejlesztési bázist is létrehoznak nálunk. A Takatát nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánítják. Érdekesség, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium erre vonatkozó, a Kormany.hu-n közzétett tervezetében még búzafeldolgozó üzem „fedőnéven” említik a beruházást.

A hazai beszállítói körnek sokkal nagyobb hozzáadott értéket kellene produkálnia és önálló fejlesztésekben gondolkoznia, mert akkor több mint felük lenne képes világszínvonalú termékek előállítására. A beszállítói kör szélesítését, a szektorban működő kis- és középvállalkozások megerősítését kiemelt célként kezeli a járműipari nagyhatalmi ambíciókat dédelgető kormány.

A mutatók szerint a honi beszállítók „csatlakozási” esélyei elég jók, hiszen az immár húszévesnél idősebb újkori magyar autóipar idei terve 330 ezer személygépkocsi, ami alkatrészigény szempontjából is tekintélyes darabszám. Igaz, ez még elmarad a 2008-as csúcsév 342,4 ezres mennyiségétől, de jövőre biztosan megdől a rekord, mert a kecskeméti Mercedes után a győri Audi termelése is százezer fölé fut fel. Az új S-Cross modellnek köszönhetően az esztergomi Suzuki az idén tíz százalékkal lép túl a tavalyi 156 ezren, s erre jövőre is rátesznek egy lapáttal.

Az autóipar termelése hatszorosa a magyar újautó-piacnak, ennek fényében aligha meglepő, hogy az ágazat árbevételének 92 százaléka az exportból származik. A szektor 620 járműipari cége 110 ezer embert foglalkoztat, éves termelési értéke 15 milliárd euró, ez az ipari termelés 18 százalékát jelenti. Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Szövetség főtitkára nemrég egy szakmai konferencián rámutatott arra, hogy az autóipar az elmúlt öt évben négymilliárd euró működő tőkét hozott, ez adja a GDP tíz százalékát és az export negyedét, s mindent összevetve ez a legdinamikusabban fejlődő hazai ágazat. A világ húsz vezető multinacionális konszernjéből három autógyár mellett még tizenkettő működtet telephelyet Magyarországon.

Ma már szinte minden autóban találni magyar alkatrészt: van, amelyiknek a tükre, van, amelyiknek a motorja. A csúcskategória sem kivétel, hiszen a hatvani Boschtól származik például a Rolls-Royce műszerfala, Győrből pedig a Lamborghini motorja. Nem rendelkezik magyarországi gyárral, de tízezer embernek ad munkát a BMW konszern, melynek régiós beszerzéseit koordináló Mátyus Péter lapunknak elmondta, hogy évente egymilliárd euró értékben rendel magyar alkatrészeket a német autógyár, amely folyamatosan keresi az új beszállítókat, ám a magas követelményeknek nehéz megfelelni.

Minden szerződéskötést komoly minősítési eljárás előz meg, és fontos a termékfejlesztésben való részvétel, amihez kreatív mérnökcsapat kell. Az 54 BMW-beszállító közül csak tíz magyar tulajdonú, a többi mind külföldi társaság leányvállalata. Az 1993-ban alapított és napjainkban 660 főt foglalkoztató békéscsabai Csaba Metál Zrt. tulajdonosa, Majoros Béla az induláskor bérelt kovácsműhelyt világszínvonalú alumíniumöntő üzemmé fejlesztette. Tavaly 28 millió euró volt a cég árbevétele, az idei terv 35 millió euró, megrendelői között van az Audi, a BMW, a Chrysler, a Ferrari, a Ford, a Jaguar, a Land Rover, a Maserati, a Mini és a Volkswagen.

Az autógyártók növekvő megrendeléseinek köszönhetőn folyamatosan bővül a német ZF egri és maklári telephelye. A ZF Lenksystem Hungária egri gyárában kormányművek készülnek többek között Aston Martin-, Audi-, Bentley-, Opel-, Rolls-Royceés VW-modellekhez, a cég tavalyi forgalma 211 millió euró volt, létszámuk idén megközelítette a hétszáz főt, minden harmadik munkatársuk felsőfokú képzettségű. Önálló fejlesztőcsapatuk már a jövő évi termékeken dolgozik, de ahogy az igazgató elmondta, a globális beszállítói versenyben nem elég jónak lenni, sokkal jobbnak kell lenni még a németeknél is.

Szélkeréküzem lesz a buszgyárból

A Telateks A.S. megvásárolta a NABI májusban bezárt kaposvári autóbuszgyárát, a török cég elsősorban kompozitanyagból készülő szélkeréklapátokat és motorházakat gyárt majd az üzemben – jelentette be tegnap Ugur Üstünel, a cég tulajdonosa és Szita Károly polgármester. A Telateks húszmillió eurót meghaladó fejlesztést tervez a gyárban, és mintegy kétszáz ember, elsősorban a NABI volt munkatársainak foglalkoztatására készül.

(MTI)

November–decemberre már két számjegyű lehet a termelésnövekedés

A GDP-ben fordulatot, az iparban fordulatszám-növekedést mutatott ki a Központi Statisztikai Hivatal, amely pénteken az előzetes adattal megegyező, 5,5 százalékos szeptemberi termelésbővülésről adott számot. Ezen belül a kivitel értéke 11,8, a behozatalé öt százalékkal növekedett. A részletes adatok láttán indokoltnak mondható a kormány optimizmusa, amely az idei utolsó negyedévre 2,5 százalékos éves növekedéssel tervez, s amivel biztosan hozni lehet az egyszázalékos GDP-növekedést a recesszióval induló és enyhe konjunktúrával záruló 2014-es évben. Szeptemberre ugyanis utolérte magát az ipar, azaz kibocsátása megegyezik az egy évvel ezelőttivel.

A záró három hónap viszont valóságos diadalmenet lehet, erre utalnak az ágazat megrendelései. Csak az autóiparban 82 százalékos a megrendelések növekedése a tavaly szeptemberihez képest, míg a feldolgozóipar egészét 24,6 százalékos pluszigény jellemzi. Fontos adat a szeptemberben leadott új megrendelések alakulása is, amely az utóbbi hónapok lanyha tempójához képest dinamikus, 31 százalékos éves szintű bővülést mutat. Ennek megoszlása viszont szokatlan, ugyanis a belföldi új megrendelések 34,3 százalékos növekedése meghaladja a leszerződött exportigények 30,6 százalékos bővülését, ami azt jelzi, hogy a vállalatok lassan kezdenek felkészülni a belső fogyasztás előre jelzett növekedésére, ami a lakosság reáljövedelmének emelkedésével és a beruházások felfutásával hozható összefüggésbe.

Az ipar év végi teljesítményét az határozza meg, hogy a tavalyi, be nem tervezett gyárleállások megismétlődnek-e az idén. Ha jól alakul a helyzet, akkor éves alapon két számjegyű bővülés jellemezheti a novembert és a decembert. Elemzői prognózisok szerint a tavalyi 1,7 százalékos visszaesést 2,5-3 százalék közötti ipari bővülés követheti az idén. (Kriván Bence)

Made in Hungary: a Rolls-Royce műszerfala a Bosch hatvani üzemében készül
Made in Hungary: a Rolls-Royce műszerfala a Bosch hatvani üzemében készül FOTÓ: MÓRICZ SIMON
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.