A trafikok kifüstölik a kisboltokat

Tucatnyi, elsősorban nagyobb plázákban lévő Inmedio újságosstandot zár be a Lapker Zrt., a nemzeti trafikrendszer bevezetése után ezeket már nem éri meg fenntartani – tudta meg a Népszabadság.

A cégnél nem kívánták kommentálni értesülésünket, de maguk az újságosok attól tartanak, hogy több tucat egység bezárására is sor kerülhet az összesen 230 bevásárlóközpontba telepített Inmedio, a 115 közlekedési csomópontban lévő Relay és a 300 utcai pavilonból álló hálózatban.

A Lapker Zrt. eleve nem indulhatott a trafikpályázaton, azt kizárólag magánszemélyekre írták ki. A nemzeti trafikok termékköre jószerével lefedi a nagy újságosstandokét. A korábban dohányt itt vásárlók már az új boltokba mennek, és esetleg ott veszik meg az újságot is. Az újságosoknak ez akkora árkiesést is okozhat, ami már veszteségessé teszi a működést, különösen a magas bérleti díjú helyeken. Vagyis a trafikrendszer nemcsak a dohányértékesítést alakítja át, de átrendezheti a hírlap-értékesítést is.

A trafikrendszer beüzemelésével együtt a hazai kiskereskedelmi piac teljes átrendeződése indult el. A trafikkoncesszióhoz jutott – több esetben a Fidesz helyi vagy országos vezetéséhez rokoni szálakon kötődő – újdonsült vállalkozók elszívják a forgalmat a trafikkoncesszióval nem rendelkező, hagyományos kisboltoktól. Mint arra az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) már felhívta a figyelmet: a trafikosok közül egyre többen nyitnak a nemzeti trafikjuk mellett élelmiszerboltot. Másfelől a nagy áruházláncok, a Tesco, a CBA köré is többnyire sikerült egy-egy koncesszióval rendelkező újdonsült trafikost telepíteni. A hazai Auchan áruházaknál Mészáros János fideszes önkormányzati képviselő (a felcsúti polgármester, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke, Mészáros Lőrinc testvére), illetve a felcsúti alpolgármester fiának, Mészáros Rolandnak a cégei kaptak lehetőséget.

A kormány által helyzetbe hozott dohányboltok tulajdonosai trafikonként öt számjegyű bevételt is kasszírozhatnak. A jobb helyen lévő nemzeti trafikok tulajdonosai csak a cigarettából félmillió forintos forgalmat és ilyenformán – az időközben kötelezően tíz százalékra emelt árrés miatt – 50 ezer forint árrést szerezhetnek naponta.

Az Origo.hu a napokban arról írt: a pályázaton nyerni nem képes kisboltosok – az Inmedióhoz hasonlóan – sorra zárják be az üzleteiket. A hagyományos boltoknak a korábbi, három-négy százalékos cigarettaárrés mellett a dohánytermékekből csak szimbolikus hasznuk volt, de a cigaretta becsalogatta a vásárlókat a boltba. Most viszont a vevők bő harmadát adó dohányosok olyan helyre mennek vásárolni, ahol egy füst alatt a cigarettát is be lehet szerezni, a hagyományos kiskereskedők pedig július 15. óta – amióta kizárólag a nemzeti trafikokban lehet cigarettát vásárolni – a forgalmuk 20-40 százalékát is bukták.

A dohánykereskedelem államosításával így – a hazai kisvállalkozások helyzetének javítása helyett – az évek óta zajló piaci koncentráció fokozódik, vagyis az élelmiszer-forgalom mind nagyobb része kerül át a kisebb vállalkozásoktól a nagyobb láncokhoz. Bár a statisztikai hivatalnál egyelőre csak a 2012 végi bolthálózati adatok ismertek, Vámos György, az OKSZ főtitkára szerint nem kétséges, hogy rövidesen több ezer kisvállalkozás fogja lehúzni a rolót, különösen a kistelepüléseken. Korábban a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdek-képviseleti Szövetsége (Kisosz) berkeiben úgy becsülték: főleg a kistelepüléseken a boltok forgalmának 30-40 százalékát adja a dohány, illetve a cigaretta, így azok a vállalkozások, amelyek elestek ettől a lehetőségtől, kilátástalan helyzetbe kerülnek.

Képünk csak illusztráció
Kocsis Zoltán 2010.05.11. Digitális 2010. május 11. Budapest. Hírlapárus a Moszkva-téren. Újságos. Fotó: Kocsis Zoltán
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.