Álmos vezérrel indul a Sólyom Airways

A vezetők szerint szeptemberben már felszáll a Sólyom, bár az engedélyekről mást mondanak, mint a hazai és a nemzetközi hatóságok.

– Külföldön sokkal komolyabban vesznek bennünket, mint Magyarországon – mondta Vágó József, a formálódó Sólyom légitársaság vezére tegnapi sajtótájékoztatóján, aki szerint nem igaz, hogy Magyarországon telített a piac. Hozzá például már jóval több igény érkezett hazai cégektől, mint amennyit ki tudnának szolgálni, s jelenleg nem az a gondja, hogy nincs utas, hanem az, hogy kevés a gépe arra az igényre, ami itthonról érkezik. Szavai szerint olyan vállalatokkal állapodott már meg, mint például a T-Systems, de tárgyal az Invitellel is.

Ha a sólyom egyszer felszáll, felrebbenti a kisebb madarakat, s rendre komoly trófeával tér vissza. Azt nem tudni, hogy ez eszébe jutott-e a Sólyom Hungarian Airways márkastratégiáját készítő szakembereknek, amikor az induló légitársaság jelképévé a ragadozót választották. Ehhez képest a cég első gépének neve Álmos vezér lesz, lajstromjele pedig HA-SHA, melyben a HA a magyar felségjelre utal, míg az SHA a légitársaság nevének a rövídítése. „Korábbi kételyeink a légitársaság magyar nevének kiejtésével kapcsolatban teljesen feloldódtak, miután rövid idő alatt Amerikától Indiáig valamennyi üzleti partnerünk tökéletesen megtanulta hallás után kiejteni a sólyom szót” – írja közleményük, amely az alakuló légitársaság sajtótájékoztatójára készült.

A Sólyom tulajdonosai, elöl Vágó József
A Sólyom tulajdonosai, elöl Vágó József

A média munkatársainak kérdései kapcsán néhány konkrétum is elhangzott, s kiderült, hogy az alapító vezérigazgató, Vágó József széles körű ismereteire alapozza a cége üzleti tervét, amely egyébként rengeteg lehetőséget kínál a ferihegyi Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérnek éppúgy, mint Magyarországnak. Kiderült például, hogy hat darab régebbi generációs Boeing–737-500-as gép lízingeléséről állapodtak meg, melyeken 12 business class és 98 turista osztályú ülés lesz majd. – Ez az ajánlat beesett, eredetileg nem ezzel terveztünk, de a gépek lízingjére olyan jó ajánlatot kaptunk, hogy költségekben alatta tudunk maradni annak, mint ha nagyobb kapacitású, következő generációs 737–800 típussal repülnénk. Hároméves szerződést kötöttünk – mondta Vágó József, de kérdésünkre a lízingcéget nem nevezte meg, mondván, annak vezetője szabadságon van, és együtt kívánnak kiállni a nyilvánosság elé a jövőben. Az első gép augusztusban érkezik, s szeptemberben már Vágó szerint charterjáratot repül.

Összesen 22 célállomás lesz a menetrendben, ebből hat európai főváros, de a kíváncsi magyar közönség egyelőre nem tudhatja, pontosan melyek ezek. Annyit hozzátett: a HungaroControl slotkoordinátora megerősítette, hogy a repülni kívánt városokba rendelkezésre állnak a le- és felszállást megfelelően biztosító slotok. Mindez informálisan történhetett, mert megkeresésünkre a HungaroControl Légiforgalmi Szolgálat kommunikációs osztálya azt válaszolta, hogy „bármely társaság csak ICAO- (az ENSZ civil aviatikai szervezete) és IATA- (légitársaságok nemzetközi szövetsége) kód birtokában nyújthat be igényt résidőre (slot). A Hungaro Controlhoz a mai napig nem érkezett be slotkérés a Sólyom Airwaystől”. Vágó József az IATA- és az ICAO-kódokkal kapcsolatban azt mondta, azt csak akkor kaphatnak, ha van kereskedelmi repülésre jogosító hatósági engedélyük (AOC), amíg azt megkapják, csak előzetes kódjaik lehetnek, amit meg is kértek. Ezzel kapcsolatban lapunk megkereste a IATA-t, tájékoztatásuk szerint eddig nem érkezett hozzájuk regisztrációs kérés magyar cégtől.

Tovább bonyolódik az AOC ügye is: míg az Nemzeti Közlekedési Hatóság néhány napja arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Sólyom egy meglévő cég engedélyének konvertálását kérvényezte, de az nem lehetséges, ezért teljesen új engedélykérelmet kell beadnia, addig Vágó József vezérigazgató azt mondta: már május végén beadták a teljesen új engedélykérelmüket, s biztos abban, hogy hamarosan a döntés is megszületik. Erről a hatóság a lapunknak küldött válaszában nem tett említést. Ebből is látszik, hogy légitársaságot alapítani nem egyszerű dolog, s mint Vágó utalt rá, nemegyszer a hatósági bürokrácia is nehezíti a dolgokat – legalábbis, álláspontja szerint.

A cégvezető nem nevezte meg a befektetőket sem, azt ígérte: ők a megfelelő időben állnak a nyilvánosság elé. Ugyanakkor finanszírozzák a légitársaság indulását, ezért cserébe kisebbségi tulajdonrészt kapnak. Kérdésünkre elmondta: a következő hetekben a hárommillió forintos törzstőkéjű cégükben 6–12 millió eurós tőkeemelés várható. Vágó nem részletezte az üzleti terveket, de mint mondta, alacsony költségbázison gépenként mintegy hatvan emberrel dolgoznak majd, s akár már idén télen, de jövő nyáron biztosan, hosszú távú járatokat is repülnek majd elsősorban Észak-Amerikába és Kínába. Ezt Airbus A330-as gépekkel teszik.

– Tárgyaltunk az Airbus és a Boeing szakembereivel is, ez, valamint az európai mivoltunk okán döntöttünk az Airbus mellett, de biztos vagyok abban, hogy keresni fog minket a Boeing is, s innen már csak emocionális kérdés, melyik típust választjuk – mondta Vágó, aki hangsúlyozta:a magyar tulajdonosok hazánkban adóznak, magyaroknak adnak munkát, s a cégekben nincs offshore elem. Kiemelte: az első három évben nem vesznek ki osztalékot a cégből.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.