Zavaros cégügyek az új klímapolitikai államtitkár múltjában

Horváth Attila Imre jelenleg is egy ciprusi vállalat kézbesítési megbízottja, az üzleti előéletében szereplő négy társaságból három felszámolás alatt áll.

Zavaros cégügyeket találunk a 38 éves Horváth Attila Imre fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár múltjában: elvileg most is egy ciprusi cég kézbesítési megbízottja. Az önéletrajzában szereplő négy társaság közül három felszámolás alatt áll.

Áder János köztársasági elnök július 18-án nevezte ki államtitkárrá Horváth Attila Imrét, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium eddigi zöldgazdaság-fejlesztésért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkárát. A posztot most hozták létre – bizonyára a terület fontossága okán. Elemzők szerint az energiaszabályozás eddigi csúcsán álló Kovács Pál energiaügyért felelős államtitkár szinte kizárólag az atombővítés kapcsán véteti észre magát, esetében a megújulóenergia-takarékosság, sőt a hagyományos energiahordozók is háttérbe szorulnak. A politikai áthallású témákat szintén kerülni látszik: a lózungokkal átitatott rezsicsökkentési témát leginkább Fónagy János parlamenti államtitkár viszi. A víz- és szemétdíjak Horváth Attila Imréhez tartoznak, ám eddig ő sem sűrűn nyilvánult meg e tárgyban: ritka szereplései során főleg az energiahatékonyságról beszélt.

Az NFM közleménye szűkszavúan említi Horváth Attila Imre üzleti előéletét. E szerint a szakember a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gépészmérnöki karának elvégzését követően megújulóenergiás cégeket vezetett. Önéletrajza szerint az államtitkár egyetem alatt egy pénzügyi társaság, a Király Lízing Kft. termelőeszközdivízió-vezetőjeként tevékenykedett, 2001-től az Oster Lízing termelőeszköz-finanszírozási igazgatója lett. Ezt követően 2005–2008 között az Energosolar, 2008–2011 között pedig a Budasolar Kft. ügyvezetője volt.

Horváth Attila Imre átveszi kinevezését Áder Jánostól
Horváth Attila Imre átveszi kinevezését Áder Jánostól

A Király Lízing a pénzügyi trükkökbe 2003-ban belebukó Baumag-csoporthoz tartozott. A kisemberek tízezreinek zsebéből több tízmilliárdot kiéneklő brigád a 90-es évek végén még felfutó szakaszát élte. A Király Lízing ezen belül állítólag pénzügyi önállóságot élvezett. A társaság – legalábbis papíron – a Horváth Attila Imre távoztát követő Baumag-bukás, Balázs László Baumag-vezér büntetőeljárása alatt is talpon maradt. 2007-től nyugodt bezárást ígérő végelszámolás indult, ám ez idén átcsapott felszámolásba.

Horváth Attila Imrének ez utóbbi eseményekhez már nem lehetett köze, hisz - az Opten cégadatbázisa szerint - 2001-ben az Oster Lízinghez került. E cég autóüzletelésekben utazó elődje a leginkább szocialista körökkel összefüggésbe hozott Vindics József társaságcsoportjához tartozott. Horváth Attila Imre az Oster Lízing papírjaiban 2004–2006 között jelenik meg. 2006-ban a francia Société Générale Bank megvette a céget. Ekkor kivált innen az Oster Eszközfinanszírozó Zrt., melynek igazgatósági tagja lett volna Horváth Attila Imre, de a vonalnak nem leltük folytatását. Szakértők szerint a francia hátterű, Hitexre keresztelt Oster Lízingnek betett a válság, új finanszírozási szerződéseket nemigen kötnek, ma főleg a korábbiakat kezelik.

Az Oster korábbi társ- és leányvállalatai többnyire megszűntek, törlés, felszámolás alatt állnak vagy más problémákkal küzdenek. A korábban szintén az egykori alapítókhoz kötődő Orent Termelő és Szolgáltató Kft. papírjaiban 2004–2008 között jelenik meg Horváth Attila Imre. A ma már más érdekkörhöz sorolható kft. ellen idén három végrehajtás indult, ebből kettő megszűnt.

2004-ben az Oster Lízing alapította az életrajzban szintén megemlített Energosolar Kft.-t. A társaságot 2007 végéig irányította Horváth. Ezalatt – több Oster-alapító társaságában – tulajdonos is volt. Hír a cég bezárásáról jelent meg. E szerint az Energosolar több üzemben napelemgyártó gépeket állított elő, ám a válság miatt megrendelései elmaradtak, eszközeit, dolgozóit kínaiak vették át. Itt sem sikerült a bársonyos zárás, a társaság 2010 óta felszámolás alatt áll: gépkocsikat, üvegszobrokat árvereznek.

A Budasolart 2007-ben alapította Horváth Attila Imre és az Energosolart korábban vele együtt tulajdonló Krafcsik István. 2008-ban a társaságot egy ciprusi bejegyzésű, a korábban offshore-oknak nevezett társaságokhoz hasonlóan csak cégpapírokban fellelhető New Palace Investment vette meg. Egyes korábbi dokumentumok Horváth Attila Imrét és Krafcsik Istvánt a limassoli vállalkozás tulajdonosaiként nevesítik. Az államtitkár az Opten-cégadatbázisban fellelhető anyagok szerint ma is a ciprusi társaság kézbesítési megbízottja.

A Budasolarról három-négy éve megjelent hírek szerint a dél-kínai Shenzhenben a K & M Metal nevű céggel kötöttek napenergia-hasznosítási szerződést gépek, technológia szállítására, illetve a kínai China City Investment Ltd. naperőművéhez szállítottak berendezéseket. Arról is értesülhettünk, hogy az amerikai Solar Thin Films Ltd.meg akarja venni a Budasolart, amely azonban máig a ciprusi cégé. A honlapja szerint magyar telephelyet is üzemeltető amerikai társaság egyik elnökhelyettese is magyar, Kupecz Sándor. Honi leányvállalatuk, a Kraft Elektronikai Zrt. mára bedőlt.

A Budasolar éléről Horváth Attila Imre 2011-ben az ügyvezetést a vele azonos lakcímű Horváth Imrének adta át. Tavaly júniusban a kft.-nél szintén beütött a felszámolás, azóta napelemgyártó gépsorok kerültek kalapács alá.

Horváth Attila Imre 2012 szeptemberétől lett klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár.

Lapunk az ügy kapcsán közvetlenül nem fordulhatott az államtitkárhoz (akivel ugyanakkor bejelentkezésünk után néhány nappal a Magyar Nemzet és a Világgazdaság szakmai kérdésekre összpontosító interjút közölt), sőt kérdéseinkre a tárca sajtóosztályán sem válaszoltak.

 

Az államtitkár nem tud a cégek gazdálkodásáról

A cikkünkben felsorolt tényekről előző hét szerda óta vártunk véleményt Horváth Attila Imrétől vagy a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól, de kérdéseinkre - a sajtóosztály általi nyugtázáson túl - az anyag megjelenéséig nem érkezett válasz.

Írásunk megjelenése után azonban az államtitkár a sajtóosztályon keresztül mégis reagált. Üzenete szerint cikkünk alaptalanul sugallja, hogy a nevezett cégekben végzett ügyvezetői tevékenysége, majd ennek megszűnése után a társaságok ellen kezdeményezett felszámolási vagy végrehajtási eljárások bekövetkezte között összefüggés állna fenn. Az államtitkár szerint a tavaly februárban történt kinevezése óta semmiféle értesülése sincs azoknak a vállalatoknak a gazdálkodásáról, amelyekben korábban vezető tisztséget töltött be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.