Aggasztóan egyneművé kezd válni a gazdaság

Minden második gyáravató a járműiparhoz kötődik, egyneművé kezd válni a magyar gazdaság – derül ki a statisztikai hivatal adataiból, és a kormányzat tájékoztató anyagaiból egyaránt.

A KSH legutóbbi, első negyedéves jelentése szerint két és fél év után jelentősen visszaesett a járműipari beruházások aránya – egyszerűen elkészült a Mercedes kecskeméti gyára, és az Audi új üzeme is, amely csillogóvá tette a statisztikákat. Ennek nyomán a beruházások értéke összességében is majdnem 9 százalékkal esett. Annak ellenére, hogy az állam növelte megrendeléseit, és az útépítésekkel, csatornázásokkal és a víztisztító projektekkel folyamatosan feladatot adott az erre szakosodott vállalkozásoknak.

A jövőbeni gazdasági növekedés alapját jelentő beruházások bejelentését szívén viselő kormányzat most inkább a szalagok átvágásánál tart. Az első fél évben 14 gyáravatón vettek részt kormányzati tisztségviselők, és csak tíz új beruházást jelentettek be. A listán ráadásul egyaránt szerepelnek nagyobb és kisebb gyáravatók és bővítések: a 12 főnek munkát adó szentgyörgyvári halfeldolgozó ugyanúgy megért kormányzati látogatást, mint az Audi vagy a Mercedes több mint kétezer állást jelentő fejlesztése (igaz, egészen más szintű volt a képviselet). Az autóipar uralkodó szerepét mutatja, hogy a nagyobb, több tízmilliárdos fejlesztések esetében általában az iparág vagy beszállítóinak képviselőit találjuk.

Az idén az első fél évben összesen 543 milliárd forint értékű beruházást adtak át a kormányzati tisztségviselők. Ebből az autóiparhoz kötődő beruházások 523 milliárd forintot tettek ki, a teljes érték 97 százalékát. Állások számában kifejezve: az autóipar mindezzel 4900 munkahelyet teremtett, a többiek összesen százat.

Az arányok kicsivel jobbak az első fél évben bejelentett, új fejlesztéseket tekintve. Az érték itt jóval kevesebb ugyan, 307 milliárd forint, de hála a Lego 60 milliárdos nyíregyházi fejlesztésének, az autóipar dominanciája kisebb, az értéket tekintve csak 74 százalékos. A munkahelyek számában is hasonló az arány, a fejlesztések révén 2400 állás jöhet össze (az Audi új gyára önmagában többet hozott), amiből az autóipar most „csak” 1900-at tudhat magáénak. A játékóriás nélkül azonban továbbra is egyoldalú lenne a kép.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.