A félelem útján

Az alföldi fuvaros mindent megtett, aztán mire ment vele? A közös vállalkozását működtető apa és fia semmit nem bízott a véletlenre. Jó előre felkészültek a kilométeralapon számolt, igazságosnak nevezett útdíjak bevezetésére.

Eljártak a fuvarozói fórumokra, és komolyan vették a figyelmeztetéseket is: hatalmas hitelek terhét felvállalva az Euro5-ös besorolású, tehát a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak is megfelelő kamionjaikat felszerelték az elektronikus útdíjrendszerek használatát szolgáló műholdas fedélzeti berendezéssel. Mert hát profi cég mégsem az eseti használók viszonylati jegyével fuvarozik. Autóikat regisztrálták az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.-nél, és útdíjegyenlegüket is időben feltöltötték. Július 1-jén minden készen állt, mégis pórul jártak. Olyannyira, hogy a családi cégre egyébként büszke vállalkozók csak nevük elhallgatása mellett mesélték el, mibe őszültek bele. Bajuk van így is elég, több nem kell.

Nagy munkában a HU-GO, amely egyelőre túlságosan sokat téved, a fuvarozók kárára
Nagy munkában a HU-GO, amely egyelőre túlságosan sokat téved, a fuvarozók kárára

A háromnapnyi levelezést, telefonálgatást maga mögött tudó ügyvezető legszívesebben követelné a felelősök megnevezését, de úgy gondolja, felesleges lenne. Ezzel együtt, ahogy a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) illetékeseinek és az autópálya-társaság ügyfélszolgálati munkatársainak már elmesélte, lapunknak is felidézte: a foci-vb döntőjére nem vártak akkora izgalommal, mint a HU-GO nevű magyar fejlesztésű útdíjrendszer indulására. Első kamionjuk hétfő reggel úgy gördült ki telephelyükről, hogy a vezetőfülkében „ketyegett” a műholdas fedélzeti egység, így azon sem bosszankodtak különösebben, amikor a hackerek támadására panaszkodó Állami Autópálya Kezelő fél nyolckor már másodjára állította le a díjszedést a rendszer összeomlása miatt.

Nem jött rosszul, hogy kaptak még két és fél órát, amikor nem kellett fizetni az autópályákon 108, a főutakon 67 forintos kilométerdíjat. Az ismételt bekapcsolás utáni órákban pedig teljesen megnyugodtak, a rendszer működött, azt hitték, nagy bajuk már nem lehet. Tévedtek. Megrendítő pofon volt, amikor hétfő délután kiderült: Debrecenből Budapestre tartó kamionjuk mintegy 240 kilométeres útjáért az ÁAK 18 ezer helyett kevés híján 200 ezer forintot emelt le a cég útdíjegyenlegéből. Az igazi aggodalomra az adott okot, hogy a HU-GO ügyfélszolgálatán negyedórás várakozás után nagy nehezen jelentkező „szakember” semmi biztatót nem tudott mondani.

De mert a munka nem állhatott meg, és a kamionoknak menniük kellett, a téves számlázás pedig alaposan megcsapolta a fuvarozó egyenlegét, már hétfő délután újabb negyedmillió forintot utaltak az ÁAK-nál vezetett számlájukra. A pénz azonban nem jelent meg az egyenlegben, s az ismét tárcsázott ügyfélszolgálat szerint erre keddnél korábban nem is számíthattak. Ezért aztán biztos, ami biztos, írásban tájékoztatták az ÁAK-t a felelősségi körébe tartozó hibáról, és arról, hogy miután cégük egyenlegén a HU-GO tévedése miatt nem maradt fedezet, a három úton lévő tehergépkocsijuk fedélzeti berendezései által jelzett úthasználat díját a rendszer nem tudja majd leemelni.

A sztrádatársaságnak elküldött e-mailben megkérdezték azt is, mi ilyenkor a teendő, de válasz nem érkezett. Sőt, másnap hiába várták, az egyenlegükre töltött negyedmilliónak sem volt nyoma. Kérhettek szépen, hangoskodhattak amennyire csak akartak, semmi nem történt. Egyetlen nap alatt nyolcszor tettek panaszt, hiszen az autóik úton voltak, műholdas járműkövető szolgáltatójuk folyamatosan küldte az adatokat a HU-GO szervereinek. Az úthasználatért azonban nem tudtak fizetni – mivel egyenlegük lényegében lenullázódott. Pénzük jóváírása tovább váratott magára, az ügyfélszolgálat pedig nem tudott jobb tanácsot adni, mint hogy „nyugodjanak meg”. Ami csak olaj volt a tűzre. Különösen azután, hogy a rádió és az újságok híreiből megtudták: az ÁAK szerint a HU-GO stabilan, megbízhatóan működik, zavart sehol nem tapasztaltak.

Bármi történt is, az ügyvezető még mindig hisz. Abban legalábbis, hogy a „tökéletes” útdíjrendszer működésének hibáiról szóló panaszok valójában el sem jutnak a döntéshozókig. A hírekben szereplő fuvarozói panaszokat pedig az ország „legfelső vezetőinek” mint az új sarcot fizetni nem akaró vállalkozók hőbörgését „adják el”. Mindenesetre a hibák így is nyilvánosságra kerülnek. A pórul járt alföldi fuvaros például útdíjszámlájából tudta meg, hogy kamionja útdíja azért került tízszeres összegbe, mert a díjrendszer egy útszakaszt valami okból többször szerepeltetett a számlán. A fuvarosok, bármennyire is meg akarnak felelni az útdíjtörvénynek, az egymást érő zavarok miatt nem tudnak. Volt, akinek a számlájáról egy helyben álló autója után emeltek le több ezer forint úthasználati díjat.

Egy másik fuvarozóval pedig egy olyan kamion után fizettettek, ami már június végén elhagyta az országot, és nemzetközi fuvarjáról máig nem tért haza. A vállalkozó mindenesetre biztosra veszi, hogy igaza volt a HU-GO ügyfélszolgálatosának: teljesen feleslegesen idegeskedett. A panaszkodás ugyanis nem oldott meg semmit, a dolgok alighanem maguktól rendeződtek, csak ki kellett várni, amíg az ÁAK rendszere leküzdi saját belső tehetetlenségét. Még egy nap vita és perrel fenyegetőzés után legalábbis az útdíjrendszer hirtelen jóváírta a hibásan kiszámlázott összeget, és láss csodát, csütörtökön a keretfeltöltésre hétfőn befizetett 250 ezer forint is megjelent a cég egyenlegén. A hét vége felé pedig látszólag minden rendben volt.

A vállalkozó valahogy mégsem nyugodt. Csendben reménykedik, hogy az ÁAK tévesen számlázó rendszerének hibájából fedezetlen egyenleg mellett közlekedő kamionjaikat nem bírságolják meg. Mert ha igen, abból per lesz. Pedig a bíróságra járás helyett inkább dolgozna. Olyannyira, hogy cikkünk közléséhez is csak azzal a feltétellel járult hozzá, ha a vállalkozására, járművei útvonalára vonatkozó adatokat megváltoztatjuk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.