Ismét „botrányos” az ítélet

Az E.ON és a Főgáz másodfokon is nyert az energiahivatallal szemben, de a gázár nem nő.

Lapunk értesülései szerint tegnap a bíróság másodfokon is a Főgáznak adott igazat abban a nagy port kavart persorozatban, amit az energiaszolgáltatók indítottak a Magyar Energia Hivatal év eleji energiadíj-határozatai ellen. Emlékezetes, az elsőfokú, az állam számára kedvezőtlen ítéleteket Orbán Viktor márciusi parlamenti felszólalásában botrányosnak nevezte.

Úgy tudjuk, a Fővárosi Törvényszék döntése értelmében az – új nevén – Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak (MEKH) egy következő eljárásban kell a díjakról döntenie. Az azóta született törvények alapján viszont már nem határozati, hanem rendeleti formában. Ez fontos, hisz a rendeletet nem kell adatokkal alátámasztania, és azt a bíróságon sem lehet már megtámadni. A vesztes elsőfokú per után hozott törvények értelmében az új árak kihirdetéséig a jelenlegiek maradnak érvényben. Ismereteink szerint hasonló ítélet született – teljes csendben – május 22-én az E.ON gázszolgáltatói által indított hasonló perforduló során is; tegnap a Főgáz mellett az áttételesen magyar magántulajdonú Magáz keresetének is hasonlóképpen helyt adtak.

Mivel a Tigáz a kormányfő parlamenti felszólalását követő elsőfokú tárgyalásán visszalépett a keresettől, már csak a GDF Suez másodfokú perfordulója van hátra, amely szakértők szerint hasonló végkimenetelű lehet. Lapunknak a perek megtörténtéről szóló információit Horváth Andrea, a MEKH kommunikációs munkatársa megerősítette, de az ítéletek tartalmáról azok írásos kézhezvétele előtt nem kívánt nyilatkozni. A többi érintett sem kívánt nyilatkozni.

A számlák összege várhatóan marad
A számlák összege várhatóan marad

Márciusban a közigazgatási bíróság hasonló döntést hozott az áramszolgáltatók beadványa ügyében is. Mivel ez a döntés jogerős volt, a MEKH ismereteink szerint hamarosan megjelenteti az új, január 1-jétől visszamenőleg érvényes áramtarifákat. Ez piaci szakértőink várakozásai szerint nem hoz változást a jelenlegi villamosenergia-árakban.

A gáz- és áramszolgáltatók által indított perek az utóbbi hónapokban a Fidesz-kormány egyik központi kampánytémájává váltak. Orbán Viktor a gázszolgáltatók elleni elsőfokú, vesztes ítéletek után a parlamentben úgy fogalmazott, a bírósági ítélet „maga a botrány”. Hasonló másodfokú döntés esetére további rezsicsökkentést helyezett kilátásba. Egyszersmind útjára engedte az azóta is zajló rezsicsökkentési aláírásgyűjtést, melyben folyamatosan bővítik az aláírásgyűjtők jogköreit. A miniszterelnök szavaiból a bíróságon lett botrány. Néhány napra rá Darák Péter, a Kúria elnöke közleményben emlékeztette a kormányfőt az alaptörvény 26. paragrafusára, mely szerint a bírák függetlenek, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatók.

Ama, az aláírásgyűjtésben hangoztatott kormányzati vélemény, miszerint a per fenyegetné a rezsicsökkentést, nem teljesen állja ki a tényszerűség próbáját. Az energiacégek ugyanis a 10 százalékos lakossági tarifacsökkentés csak egy kisebb – gázszolgáltatók esetében az ár egy, áramszolgáltatóknál legfeljebb öt százalékára rúgó – tételét támadták, azzal az indokkal, hogy a hivatal határozata nem felelt meg az akkor hatályos törvényeknek. Ezt a bíróságok rendre meg is állapították.

Ez akkor sem jelentette volna automatikusan a januári árcsökkentés szintjének mérséklését, ha azóta a parlament nem hozott volna kifejezetten a vesztes per hatásait kiküszöbölő törvényeket. A bírónak ugyanis lett volna mozgástere például a változtatás hatályának megállapításában, a kormánynak pedig abban, hogy az így keletkező pluszköltségeket mely fogyasztói csoportra terheli. Az a fideszes kampányállítás, miszerint a per eltörölte volna a januári árcsökkentést, semmilyen módon nem következik sem az iratokból, sem az energiacégek nyilatkozataiból – állítják forrásaink.

A mostani perek körüli mély hallgatást sokan úgy értékelik, hogy az új törvények miatt azok végkimenetele már okafogyott, hiszen az energiaszolgáltatók úgysem jutnak ezáltal többletbevételekhez. Egyes céges forrásaink ugyanakkor ezt cáfolják, mondván: mivel az állam szerintük újból látványosan beavatkozott egy nagy gazdasági horderejű bírósági eljárásba, az eredmény alapot szolgáltathat egy nemzetközi választott bíróság előtt indítandó befektetővédelmi perhez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.