Flottakövetőktől kér adatokat az ÁAK

Csalódást okozhattak a flottakövető szolgáltatók az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. elektronikus útdíjszedéssel foglalkozó szerdai szakmai fórumán. Az együttműködési lehetőségek egyeztetésére összehívott 31 szakvállalkozás kevesebb mint a fele küldte el képviselőit a megbeszélésre, ahol végül semmiféle érdemi megegyezés nem született. Ezen pedig még az sem változtatott, hogy a sztrádatársaság nyílt kártyákkal játszott.

Lapunk úgy tudja: az ÁAK arra kérte a flottakövető szolgáltatásokkal foglalkozó társaságokat, hogy saját műholdas járműkövető rendszereikkel vállaljanak szerepet a magyar útdíjrendszer július 1-jei bevezetésében és későbbi működtetésében. Az elképzelések szerint a szakvállalkozások feladata annyi lenne, hogy a velük szerződéses kapcsolatban álló közúti fuvarozók teherautóira telepített fedélzeti berendezések fizetős útszakaszokon rögzített helyzetadatait átadják az ÁAK központjának. Ami lehetővé tenné, hogy az elektronikus útdíjszedésért felelős autópálya-társaság a kamionok mozgását leíró információk alapján meghatározza az azok által megtett utat, és kiszámlázza az úthasználat díját.

A hírek szerint az ÁAK elképzelése nem aratott osztatlan sikert a flottakövető cégeknél. Volt, akinek tetszett az ötlet, mások kifogásaikat hangoztatták. Felmerült, hogy a logisztikai szolgáltatásokhoz használt fedélzeti és központi berendezéseket a legkevésbé sem az elektronikus útdíjszedés feltételeinek megfelelően alakították ki. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy az ÁAK által kért információk átadására ezek a rendszerek nincsenek felkészítve. És egyelőre arra sincs válasz, hogy a meglévő rendszerek szükségessé váló fejlesztését hogyan és mekkora költséggel lehetne végrehajtani. De aggályokat vethet fel a közúti fuvarozókkal kötött szerződések alapján kezelt adatok kiszolgáltatása is.

Úgy tudjuk: az ÁAK a szerdai fórum után nem tett le reménybeli partnerei megnyeréséről. Így a megbeszélések valószínűleg hamarosan folytatódnak majd. Már csak azért is, mert a partnercégek nélkül az elektronikus útdíjrendszer „félkarú óriás” marad: a kamionosok csak a benzinkutaknál vagy az interneten megváltott, előre fizetett viszonylati jegyekkel használhatják majd a magyar utakat. Az Európai Unió által megkövetelt műholdas ellenőrzés pedig hazánkban nem valósulna meg.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.