Rezsicsökkentés: Vennék a kalapjukat a külföldi szolgáltatók?

Egyes külföldi közműszolgáltatók tulajdonosai felkínálnák hazai érdekeltségeiket az államnak, ha valóra válik a kormány elképzelése, miszerint újabb tíz-, de akár harmincszázalékos rezsicsökkentésre is sor kerülhet. Erről Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter nyilatkozott.

Hogy a rezsicsökkentést képesek-e kigazdálkodni az energiaszolgáltatók, a tárcavezető cég és időszak megjelölése nélkül megemlítette, hogy nemrég belenézett egy mérlegbe, amiből kiderült: a tulajdonos egy veszteséges év után is kivett osztalékot, mégpedig az eredménytartalék terhére. A miniszter e szolgáltatónál további tartalékokat lát, így szerinte „a következő években még mindig lenne mihez nyúlniuk”.

Némethné a Magyar Nemzetnek adott interjújában leszögezte, nem cél a külföldi társaságok kivonulása, de hozzátette: „ha ők úgy gondolnák, hogy hosszú távon szeretnének ezen a piacon maradni, és támogatnák a kormány törekvéseit, akkor mondjuk két évet kihagyhatnának az osztalékfizetésben. Ha a tulajdonosok olyan döntést hoznak, hogy ilyen formában nem kívánnak velünk együttműködni, akkor készek vagyunk velük tárgyalni” – zárul a gondolatfutam. A vízdíjak és a hulladékszállítás tízszázalékos csökkentését illetően úgy fogalmazott, további döntésektől függően a harmincszázalékos mérséklést is el lehet érni. A téma a Fidesz őszi frakcióülésén kerülhet napirendre.

Lapunk értesülései szerint egyes energiaszolgáltatóknál egy további tízszázalékos árcsökkentés esetére – ha azt ismételten saját árrésük terhére kell kigazdálkodniuk – úgy számolnak, hogy bizonyosan beáll a csődhelyzet, így nem tudnák tovább fizetni a lakossági áram nagykereskedelmét végző állami MVM számláit. Ha ennek nyomán elrendelnék a cégek csődeljárását vagy felszámolását, egy állam által megbízott fél veheti át a cégek irányítását.

Ennek elkerülése végett energiaszolgáltató-tulajdonosok úgy vélik, további tízszázalékos mérséklés esetén kezdeményezik hazai vagyonelemeik eladását a kormánynál. Korábban a kabinet részéről felvetették, hogy ilyen esetben nemcsak az esetleg veszteséges lakossági szolgáltatásról, hanem a teljes privatizált csomagról hajlandók leülni tárgyalni, ideértve az elektromos hálózatot és esetlegesen az erőműveket is – az eladók ezeket a feltételeket is vállalják.

Korábban lapunknak Marie-Theres Thiell, a német RWE-EnBW irányítása alatt – egyszersmind az állami MVM kisebbségi tulajdonában – álló Elmű-Émász áramszolgáltató elnöke harmincszázalékos árcsökkentés esetére fogalmazott úgy, hogy akkor lehúzhatják a rolót, mert nem tudják fizetni a számlákat. Kérdésünkre kijelentette, nincsenek tartalékaik. Később a cégcsoport bejelentette, tavaly az Elmű 8,4 milliárd forint nyereséget ért el, viszont a tulajdonosok 10,3 milliárd forint osztalékot kaptak úgy, hogy az ehhez hiányzó kétmilliárdot az eredménytartalékból vették ki.

Korábban Németh Szilárd fideszes rezsibiztos lapunk kérdésére kifejtette, az árcsökkentés terheit alapvetően nem kívánják az energiaszolgáltatókon túli felekre – így az állami nagykereskedőre vagy a termelést végző erőművekre – terhelni. Ugyanakkor – máig meg nem erősített – értesülésünk szerint az állami MVM tavaly rekordmértékű, 90 milliárd forint körüli nyereséget ért el. Piaci szakértők szerint az áramszolgáltatók által a nagykereskedőnek kötelezően fizetett, államilag garantált áramtarifa jóval a piaci ár feletti bevételt biztosít az állami MVM számára. Ugyanakkor tény: az áramszolgáltatók a lakossági áron elszenvedett veszteségeket részben kompenzálták azzal, hogy a kormány döntését követően emelték a nem lakossági (cégek, közületek) árakat.

A gáz- és áramárakat illetően a miniszter elmondta: sok függ az orosz gázártárgyalásoktól. Bulgária és Románia például jelentős csökkentést ért el, de esetünkben csak puhatolózások történtek. A miniszter szerint „a gáztárolók érdekesek az orosz félnek, de ott egy bértárolási megoldás kialakítása lenne az érdekünk”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.