Mégis lesz pénz stadionokra?

Kis megszorítás mellé egy nagy trükk lehetőségét írta bele a költségvetésbe a Nemzetgazdasági Minisztérium, miközben még egyet odadörgölnek Esztergomnak is.

A tárca péntek este nyújtotta be az idei költségvetés módosítására tett indítványát, hogy teljes mértékben biztosítsa az Európai Bizottságot: mindent megtesz azért, hogy az államháztartás hiányát a GDP három százaléka alatt tartsa. (Bár a kormány ismét leszögezi: szerintük nincs szükség ilyen intézkedésre.) A költségvetés módosítására azért van szükség, mert a kormány saját hatáskörben nem intézkedhet a független intézményeket érintő zárolásokról. Így a parlamentnek kell változtatnia a törvényen – és persze, akkor már átírják a hiányszámot is, 881,4 milliárdról 879,8 milliárd forintra.

Mindezeken kívül azonban a törvényben felhatalmazást is adnak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nek a „hatékonyabb forrásbevonásra” – tulajdonképpen arra, hogy hitelt vegyen fel a tulajdonában lévő részvények, részesedések fedezetként való felajánlásával. Ilyen lehetősége az MNV-nek volt korábban is, ám a mostani szabályok megengedőbbnek tűnnek, miközben a költségvetés eddigi verziójában pont szigorúbbak voltak. A hatékonyabb forrásbevonás például lehetőséget ad az MNV-nek arra is, hogy kreatívabban oldja meg az egyes fejlesztések – mondjuk a stadionépítések – finanszírozását.

De arra is veszik a fáradságot a tárcánál, hogy ebben a módosításban foglalkozzanak Esztergom városának tartozásával. Esztergom még 2012-ben vitatkozott össze a Magyar Államkincstárral azon, mennyi pénzt kell a városnak fizetnie az államnak átadott intézmények fenntartási költségei után. A kormány már akkor sem viccelt a Fidesz-többség ellenében megválasztott polgármester asszonnyal: a költségvetési törvényben rendelte el a befizetést. Az akkori rendelkezés szerint a kincstár ez ügyben az államot képviseli, de úgy látszik, mindez nem hatotta meg a polgármestert. A mostani módosítással így elrendelik: a befizetéseket adók módjára le lehet emelni az önkormányzat számlájáról. Engedmény, hogy csak szeptember 20-ig kell megszüntetni a több százmilliós tartozást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.