Máris indulnak a trafikperek

Többfrontos jogi támadásra készülnek a trafikpályázat vesztesei.

Magyar György, a Facebookon szerveződött trafikkárosultak csoport ügyvédje elmondta: Szabó Máté alapvető jogok biztosához már elküldték a beadványukat. Ebben azt kérik, az ombudsman állapítsa meg: a trafiktörvény, illetve a nemzeti vagyonról szóló egyes – a trafikpályázat miatt módosított – pontjai ellentétesek az alkotmánnyal, s kérjen alkotmánybírósági vizsgálatot. Szerintük a tulajdonhoz és a vállalkozás szabadságához fűződő alapjog sérült azzal, hogy az állam a dohány-kiskereskedelem államosítása során úgy vonta el a trafikosok megélhetését, hogy semmiféle kárpótlásban nem részesítette őket.

Sérült a tulajdonhoz való jog?
Sérült a tulajdonhoz való jog?

Napokon belül a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához is megérkezik a trafikosok beadványa. Ehhez a testülethez azért fordulnak, mert a trafikpályázat nyomán sérült az emberi jogi egyezményben lefektetett tulajdonhoz való jog. Ezenkívül a jogorvoslathoz való jog is sérült a beadvány szerint, hiszen az egyfordulós pályázaton született döntésekkel szemben nem lehetett fellebbezni. Május végén, június elején számos próbaper indulhat a Fővárosi Bíróságon, hogy a testület mondja ki a trafikpályázat uniós joggal való összeegyeztethetetlenségét. Ehhez a hazai bíróságnak nagy valószínűséggel ki kell majd kérnie a luxembourgi Európai Bíróság előzetes döntését. Amennyiben a luxembourgi testület kimondja a jogellenességet, úgy a teljes trafikpályázat, illetve az az alapján megkötött koncessziós szerződések is semmisnek minősülhetnek. Az uniós jog szerint a pályázatoknak átláthatóaknak, a döntési szempontoknak objektívnek kell lenniük.

Kártérítési per is indul az állam ellen. Úgy tudni, hogy ebben az eljárásban a szekszárdi trafikosok indítanak keresetet. Itt ugyanis hangfelvétel bizonyítja, hogy a helyi fideszes képviselők részvételével lezajlott találkozón a résztvevőkhöz kikerültek a pályázók nevei, akiket politikai alapon minősítettek. (Az ügyben jelenleg a Központi Nyomozó Főügyészség is vizsgálódik.)

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban közölte: nem tart attól, hogy bírósági ítéletek miatt változtatni kellene az eredeti kormányzati szándékon.

– Százas nagyságrendben vannak baloldaliak, akik dohánybolt-koncessziót nyertek – mondta Orbán Viktor az interjúban. A kormányfő ezúttal is elutasította, hogy politikai szempontok szerint születtek volna döntések. Így érvelt: „szelíd ember vagyok, tehát nem fenyegetőzésképpen mondom, de hogyha mi egyszer politikai szempontokat akarnánk egy ilyen pályázati rendszerben érvényesíteni, ott egy, azaz egyetlen baloldali sem nyerne”. – A pályázatok minősége alapján születtek döntések – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Leszögezte: nem fognak hátat fordítani a saját támogatóiknak. „Miért lenne baj, ha egyébként a mi értékrendünket valló vállalkozók is, ha megfelelnek a pályázatokon, nyerhetnének?” Orbán Viktor hozzátette: nem értene egyet azzal sem, hogy valaki csak azért ne nyerjen, mert az ellenzékkel szimpatizál, „de hogy a saját szavazóinknak, híveinknek, támogatóinknak hátat fordítsunk csak azért, hogy mi, politikusok kevesebb bírálatot kapjunk, ezt sosem fogom elfogadni”. Ezeket a bírálatokat el kell tudni viselni, mert „ha a saját híveink sem számíthatnak ránk, akkor kicsoda számíthat?” – fogalmazott a miniszterelnök.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.