Összefonódnak

A Magyar Posta Zrt. és az FHB Jelzálogbank Nyrt. megvásárolja a Díjbeszedő Zrt.-t – derült ki a társaságok tegnapi közleményéből. A cég ma már nemcsak közüzemi számlázási szolgáltatásokkal, hanem követeléskezeléssel és -vásárlással, nyomdai szolgáltatásokkal és elektronikus számlavezetéssel is foglalkozik.

Az FHB még április végén írt alá szándéknyilatkozatot a Díjbeszedő többségi, 76 százalékot meghaladó tulajdoni hányadot képviselő részvényeseivel. A társaság megvásárlásáról, a cégek közötti együttműködésről szóló megállapodáshoz csatlakozott most a Magyar Posta is. A Díjbeszedő és leányvállalatainak átvilágítása után a végleges szerződéseket a nyáron írhatják alá. A három vállalat együttműködéséből a Magyar Posta és a Díjbeszedő kapcsolata nem igényel különösebb magyarázatot. A cégek tevékenysége részben fedi egymást: ma már a postások sem csak kézbesítik a számlákat, több közüzemi szolgáltató mérőóráit a postások munkatársai olvassák le.

Postás dolgozó gázóraleolvasás közben. Kiegészítik egymást
Postás dolgozó gázóraleolvasás közben. Kiegészítik egymást

Közleményében a Magyar Posta is felhívja a figyelmet: alapvető érdeke, hogy a liberalizált piacon olyan üzleti megoldásokat találjon, melyekkel megerősítheti pozícióit, és bővítheti üzleti tevékenységét, ezzel segítve a hatékony és versenyképes állami vállalattá alakulás folyamatát. A társaság ezért folyamatosan vizsgálja a tevékenységi köréhez illeszkedő, piaci jelenlétét erősítő lehetőségeket. Ezzel szemben az FHB számára inkább maga a Magyar Posta jelenthet üzletet. Mint arról korábban beszámoltunk: tavaly év végével lejártak a Magyar Posta pénzforgalmi szerződései. Mivel nem sikerült döntést hozni a folytatásról, a társaság végül fél évvel meghosszabbította szerződéseit két korábbi partnerével, az OTP-vel és az Erste Bankkal.

Az egyebek mellett a sárga csekkekhez és a készpénzforgalomhoz kapcsolódó szolgáltatások jó üzletet jelenthetnek, hiszen évi tízezermilliárd forintos forgalomról van szó. Az FHB és a Magyar Posta együttműködése azonban nem csak erre terjedhet ki. Tíz éve, a Postabank megvásárlása óta az Erste és a Magyar Posta stratégiai együttműködésének eredményeként több száz postahivatalban érhetők el a bank termékei, szolgáltatásai. Ez a banknak is igen jó volt, hiszen 2010 végére már az Erste által vezetett és a postán elérhető folyószámlával rendelkező ügyfelek száma elérte a 170 ezret, amely a bank ügyfélszámának csaknem ötöde. Tavaly év végén ez az együttműködés némileg lazábbá vált, az Erste Befektetési Zrt.-vel például meg is szűnt az együttműködés, de a bank ügyfelei továbbra is elérik számláikat a postákon is.

Ezzel párhuzamosan tavaly év végén lapértesülések szerint felmerült, hogy az Erste helyett az OTP Bankkal fűzné szorosabbra kapcsolatát a posta, amely az OTP termékeinek egy részét is kínálja. Ebből ugyan nem lett semmi, de az Erste és a posta közötti kapcsolat mindenesetre lazult a korábbi évekhez képest. Ha ezt a stratégiai együttműködést az FHB át tudná venni, vagy legalább valami hasonlót ki tud építeni a postával, az nagy lendületet adhat a ma még a kisebb piaci szereplők közé tartozó FHB-nak. Az FHB és a Magyar Posta vezetése mindenesetre biztosan jól szót tud érteni egymással. Lapunk kutatásai szerint kirajzolódnak személyi összefüggések a Díjbeszedőt felvásárolni kívánó FHB, a Magyar Posta, valamint az akvirált cég között. A most felvásárolni kívánt cég egyik részvényesének áttételes tulajdonosa Lantos Csaba, az FHB felügyelőbizottsági elnöke.

A Magyar Posta nemrég pedig szinte kivétel nélkül az FHB-tól „igazolt” igazgatósági tagokat és menedzsereket. Így a hitelintézettől érkezett Szarka Zsolt vezérigazgató, Szauer Tamás, Lontai Dániel, és korábban Polacsek Csaba igazgatósági elnök is az FHB-nál tevékenykedett. A 2000-es évek során a munkavállalók által privatizált Díjbeszedő legnagyobb tulajdonosa – az Opten által tavaly év végén a közgyűlési jelenléti ívről kigyűjtött adatok szerint – Kozsa Pál, az igazgatóság elnöke. Tulajdoni aránya számításunk szerint 15-20 százalék. (A pontos arány azért nem lőhető be, mert a szóban forgó közgyűlésen adataink alapján a részvényeseknek csak alig több mint a fele jelent meg.)

Néhány szavazattal birtokolt csak kevesebbet a Kozolt Hungary Kft. Ennek többsége Kovács Zoltán Díjbeszedő-vezérigazgatóé. Itt kisebbsége van a Díjbeszedő Faktorház Zrt.-t irányító Kiss Ádámnak és a Lantos Vagyonkezelő Zrt.-nek. A Kozolt Hungary többi tulajdonosainak egyes üzletrészein szintén a Lantos Csaba érdekeltségeit összefogó Lantos Zrt. zálogjoga volt bejegyezve, ám azt idén áprilisban törölték. Ez a háttérben hitelezésre is utal. Kovács Zoltán az életrajza szerint, mielőtt elfoglalta volna a Díjbeszedő vezérigazgatói székét, 2002 és 2006 között a CAIB, valamint a HVB Banknál tevékenykedett. Kiss Ádám 1998 és 2006 között volt a CAIB Tőke piaci Tanácsadó Rt. igazgatóhelyettese, majd igazgatósági tagja volt, s az Unicredit CAIB akkori vezetőségének tagja.

Lantos Csaba 1996 és 2000 között a CAIB Értékpapír Rt.-nél tevékenykedett. Lantos Csaba életrajza szerint 1989-től 2000-ig a Creditanstalt (CA) csoport egyik vezetője volt, az utolsó három évben az egész csoportot irányító befektetési bank – a CAIB – vezérigazgatója. Életrajza szerint 1997-től a Magyar Postát elnöklő Polacsek Csaba is dolgozott a Creditanstalt/Unicredit-csoportnál; 2000-től 2004-ig a CA-IB Értékpapír Rt. igazgatósági tagja volt. 2010 júniusa óta az állami Magyar Nemzeti Vagyonkezelő társasági portfólióért felelős főigazgatójaként a többi között Mol-, OTP- és FHB-ügyleteknél működött közre. Lontai Dániel korábban tevékenykedett a HVB/ Unicreditnél, Szarka Zsolt és Szauer Tamás pedig megfordult az OTP Bankban is.

További Díjbeszedő-részvényesek – tulajdoni arányuk sorrendjében – Kószás Éva vezérigazgató-helyettes, Kovács Zoltán, a korábbi cégdokumentumokban jogtanácsosként említett Urbán Ákos és néhány szavazata van Jelinek Gábor vezérigazgató-helyettesnek, a leányvállalat nyomda vezérigazgatójának is. A Díjbeszedő árbevétele 2010-ről 2011-re nagymértékben, 4,7 milliárd forintról 3,6 milliárd forintra esett. Tevékenysége önmagában veszteséget mutatott, ám a munka jó részét végző leányvállalataitól – főleg a Díjbeszedő Faktorháztól és a nyomdától – jelentős mértékű osztalékot kapott. Így a cég összességében rendre nyereséggel zárt, amiből a tulajdonosok a 2011-es év tevékenysége után csaknem 800 millió forintos osztalékot vettek fel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.