Már pályázni sem kell a trafikra

Akár élelmiszerek is bekerülhetnek a hamarosan nyíló nemzeti dohányboltokba.

Probléma nélkül keresztülnyomta akaratát Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Fidesz-frakción. A trafiktörvény módosításában ugyanis a beterjesztő Lázár János – és a hozzá csatlakozott másik négy fideszes képviselő – lehetővé tenné a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt.-nek, hogy külön pályáztatás nélkül is kiadhasson bárkinek koncessziót, ahol a dohánykereskedelem e nélkül megszűnne (vagyis ahol nincs pályázó). Mint azt megírtuk: mintegy 1400 helyre, többnyire a néhány száz fő által lakott kistelepülésre senki sem adott be érvényes pályázatot.

Budapestet már viccből ragasztják tele ezzel a felirattal a színházaktól a telefonfülkékig
Budapestet már viccből ragasztják tele ezzel a felirattal a színházaktól a telefonfülkékig

Korábban a gazdasági és informatikai bizottság, illetve a költségvetési bizottság ezt a megoldást nem támogatta, kihúzták volna ezt a passzust a törvény szövegéből. A Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető elnökségével működő gazdasági bizottság kizárólag állami szereplőnek adta volna ki a dohánykereskedelem jogát – ez alapján sokan gondolták úgy: az el nem látott kistelepüléseken a Magyar Posta kap majd lehetőséget a forgalmazásra. Ezt a javaslatot a kormány is támogatta, ahogyan a költségvetési bizottság később benyújtott (talán kompromisszumosnak szánt) azon javaslatát is, amelynek értelmében egyáltalán nem lehetett volna kijelölni senkit a koncessziós dohányforgalmazásra. Egyik indítvány sem tetszett azonban Lázár Jánosnak, s mint előterjesztő jelezte: ragaszkodna ahhoz, hogy az NDN piaci szereplőket is kijelölhessen a dohányárusításra. Az Országgyűlés végül hétfőn gyakorlatilag ellenszavazat nélkül elutasította azokat a pontokat, amelyek nem tetszettek a Miniszterelnökség államtitkárának.

A módosító indítványok elfogadása után persze még lehet változtatás: a zárószavazáskor esetleg még hozzá lehet nyúlni a törvényhez. Elképzelhető, hogy ekkor belekerül majd a 12 százalékos árrés is a jogszabályba – most ugyanis annak ellenére 10 százalékot tartalmaz, hogy Lázár János pár napja egy sajtótájékoztatón közölte: a kormányfő a magasabb mérték mellett volna.

A most végszavazásra váró javaslat azonban így is kedvez az újdonsült bolttulajdonosoknak. A tízszázalékos minimális árrés meghatározásán túl tovább bővíti a nemzeti dohányboltok termékkörét, így a dohány, alkohol, kávé, üdítő, energiaital és újság mellett fagyi és jégkrém is kapható lesz a lassan igazi kiskereskedéssé átalakuló trafikokban. A tervezet ugyanis ennél is továbbmegy: az új verzió kiskaput nyit az önkormányzatoknak arra, hogy saját hatáskörben, rendeletben bármivel bővítsék azt.

A javaslat most tulajdonképpen majdnem véglegesített szövege szerint a nemzeti dohányboltok a „jogszabály által meghatározott más terméket is forgalmazhatnak”. A javaslat cirkalmas indoklása szerint a „termékkörbővítés jelenlegi lehetőségeit kihasználva indokolt lesz megfelelni a további kereskedői igényeknek azáltal, hogy lehetőség lesz a dohányboltokban bizonyos élelmiszer-ipari termékek forgalmazására”. Azaz: mivel az önkormányzati rendeletek is jogszabálynak minősülnek, így ez alapján később az önkormányzatok saját hatáskörükben is szélesíthetnék a dohányboltok termékkörét, és nem mellesleg: a kormánypárt is ki tudja kapcsolni a parlamenti vitát az újabb termékkörbővítésből. De a bővítésre lehetősége van bármely miniszternek is, hiszen ő is adhat ki rendeleteket.

A módosítás emellett szigorítást is tartalmaz: a nemzeti dohányboltok tulajdonosai nem fogadhatnak el ajándékot, árengedményt a cigarettagyártótól (vagyis tovább szűkítik a gyártói marketing lehetőségét). Ezenkívül arra is lehetőséget adnak a boltosnak, hogy a rendőrség segítségét kérje, ha egy kiskorú nem hajlandó elhagyni a dohánybolt területét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.