Trafikbotrány: Hangfelvétel is van róla

Lázár János szerint a Philip Morris dohányipari multi próbálja megakadályozni az új trafikrendszer létrehozását.

„Horváth István polgármester az egyeztetés lehetőségét kínálta fel képviselőtársainak egy megbeszélés alkalmával, és megkérdezte a véleményüket a helyi pályázókról. Ezt a beszélgetést képviselőtársunk – a bizalom és a párton belüli együttműködés jegyében – hangfelvétellel rögzítette. Ha csupán ennyi történt, abban nem látok kivetnivalót, ugyanis a pályázatokról nem a polgármesterek döntöttek, hanem a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. világos és méltányos szakmai szempontrendszer alapján” – mondta a Heti Válaszban ma megjelenő interjúban Lázár János. 

Lázár János a gyulai kihelyezett fideszes frakcióülés szünetében
2013. február 6. Kihelyezett kormányülés Gyulán. Fidesz. Épület előtt. Lázár János. Fotó: M. Schmidt János

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár úgy véli, a Philip Morris dohányipari multi próbálja megakadályozni az új rendszer létrehozását, százmilliókat költve kommunikációs kampányra. Ő maga kizártnak tartja, hogy szervezett csalássorozat történt volna.

Mint arról beszámoltunk: Hadházy Ákos, a Fidesz szekszárdi önkormányzati képviselője azt állította, a polgármester egy politikai egyeztetésükre listával érkezett a trafikpályázaton indulók nevével, és arra kérte a képviselőket, előzetesen véleményezzék a pályázókat. Az NDN állítása szerint a trafikpályázat során tőlük nem kerültek ki a pályázók adatai.

Horváth István szekszárdi polgármester később tagadta a megbeszélés tényét, és elhatárolódott Hadházytól. Később megírtuk: a szekszárdi koncessziós nyertesek között szép számmal voltak Fideszhez köthetők, például Horváth polgármester húga is üzemeltethet trafikot.

A Fidesz egyik ismert politikusa szerint egyelőre nem lehet pontosan megmondani, mekkora politikai botrányt kavar a trafikügy, ezt csak a szerződések megkötése után lehet majd tisztábban látni. Mindenesetre azt prognosztizálja, hogy a győztesek mintegy tíz százaléka morzsolódhat le az előírt nullás adóigazolás prezentálása, a köztartozások miatt.

Az így kérdésessé váló koncessziós szerződések miatt nyer értelmet a vesztesek kompenzálására, a pályázatuk felülvizsgálatára vonatkozó miniszterelnöki bejelentés, hogy megkeresik a jogi lehetőségét annak, miként biztosítsák azok megélhetését, akik korábban főállásban trafikot üzemeltettek, de a mostani pályázaton nem nyertek. Számukat most becsülik meg. „Ezekkel az emberekkel külön kell foglalkozni”, mert a kormányfő szerint ez becsületbeli ügy. Lázár János hasonlóképpen nyilatkozott, azt mondta, újraértékelik azon régi trafikosok pályázatát, akik nem nyertek.

Az államtitkár nem beszélt törvénymódosításról, forrásunk azonban ezt sem tartotta kizártnak: így akár emelkedhet is az elnyerhető koncessziók száma.

A trafikok üzemeltetése mindenesetre egyre jobb üzletnek tűnik. Az Országgyűlés költségvetési bizottsága által a trafiktörvény módosításához tegnap benyújtott javaslattal tovább szélesítenék a nemzeti dohányboltok termékkörét. A javaslat lehetővé tenné, hogy jégkrémet és fagylaltot is árulhassanak a trafikosok. A bizottság ezt azzal indoklja, hogy kereskedői igényeknek felelnek meg azzal, ha a dohányboltokban „bizonyos élelmiszer-ipari termékek” is kaphatók. A kormánypárt prominensei – köztük Orbán Viktor miniszterelnök és Lázár János – korábban többször leszögezték: a trafiktörvény célja, hogy a fiatalokat távol tartsák a dohányárutól.

Az Országgyűlés előtt lévő, Lázár János által benyújtott javaslat szerint a nemzeti dohányboltokból az eladó akár rendőri segítséggel is kivezettetheti a fiatalkorút. Az újabb termékkörbővítés kapcsán az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) ismételten tiltakozott. Vámos György főtitkár elmondta: a fagylalt és a jégkrém pontosan olyan vásárlócsalogató termék, amellyel a nemzeti dohányboltok még több forgalmat tudnak majd elszipkázni a kisboltoktól, ezért a július elsején startoló koncessziós boltrendszer még súlyosabb fenyegetést jelent több ezer hagyományos kisüzletnek.

A posta is terít

A magyar államnak a kiskereskedelem állami kézbe vonása miatt a dohánytermékeket illetően ellátási kötelezettsége van, ezért azokon a helyeken, jellemzően kistelepüléseken, ahol nem pályáztak trafikok üzemeltetésére, a mobil postához hasonlóan minden bizonnyal mobil trafikok lesznek. Ezek működtetését pedig a Magyar Posta Zrt. kaphatja meg feladatként – mondta lapunknak a Fidesz egyik ismert politikusa. Ha a társaság ezt nem vállalná, akkor a szintén állami Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-nek kell biztosítania a szolgáltatást. Szerettük volna megkérdezni a Magyar Postát, kaptak-e már felkérést, a cégnél mára ígértek választ.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.