Pénztárgép az ablakban

Nem árt, ha észnél vannak a kereskedők. Miközben egyre több pénztárgépgyártó kínálja a cégek állítása szerint az adóhatóság (NAV) követelményeinek megfelelő, több százezer forintba kerülő termékét, az illetékes hatóság valójában egyelőre egyetlen ilyen kasszát sem engedélyezett.

Sőt, mint iparági forrásból megtudtuk, erre májusban már aligha fog sor kerülni, az illetékes hivatalnál ugyanis még nem láttak egy ilyen pénztárgépet sem. Vagyis miközben május elsejétől a kereskedőknek, vendéglátósoknak és taxisoknak olyan kasszát, illetve taxiórát kellene üzemeltetniük, amely állandó kapcsolatban van a NAV-val, ilyen berendezést egy ideig még biztosan nem állítanak be, pedig a kormány az átállásból idén 75 milliárd forint bevétellel számol a költségvetésben.

– Öt pénztárgépgyártó és -forgalmazó kért engedélyt a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól, de sem az ehhez szükséges dokumentáció, sem a pénztárgép nem áll rendelkezésre – tájékoztatta lapunkat Kőszegi József, a hivatal főosztályvezető-helyettese. Elmondta: ha megvan minden dokumentum, és a gép is megfelel az előírásoknak, 15 napjuk van az engedély kiadására.

Vagyis az összes határidő ismeretében nagy biztonsággal kijelenthető: bár elméletileg lehetséges, hogy egy kassza májusban rendelkezzen engedéllyel, ennek gyakorlati esélye igen csekély. Különösen, ha tudjuk: az online kapcsolattartáshoz szükséges adóigazgatási ellenőrző egységet (AEE) és a pénztárgépet csak egyben lehet engedélyezni, márpedig továbbra sem tudni, milyen módon oldják meg az adatátvitelt.

Az ellenőrző egységben úgy kell elhelyezni a mobil adatátvitelhez szükséges SIM-csipet, hogy azt ne lehessen kicserélni, tehát amíg nincs mobil kapcsolatra alkalmas AEE, addig nincs pénztárgép sem.

Lapunk értesülése szerint továbbra is tartja magát az elképzelés, hogy külföldi mobilcégekkel kell szerződni a mindhárom magyar szolgáltató hálózatán roamingolni képes SIM-csipért, ugyanakkor úgy tudjuk, mind a fejlesztési, mind a nemzetgazdasági tárcánál felmerültek aggodalmak annak kapcsán, hogy ez jól van-e így, mivel ez többletköltséget jelent a kereskedőknek.

Elbizonytalaníthatja a döntéshozókat az is, hogy eddig egyetlen cég, a tavaly decemberben alakult Mobil Adat Kft. jelentkezett a kormány által most támogatott megoldás szállítására. Mint megírtuk, a vállalkozás egy amerikai többségi tulajdonú cég, az Euromacc tulajdonában van. Utóbbi társaság 17 éve van jelen a piacon, s az utóbbi időben jelenthetett némi kihívást a cégvezetőknek: az elmúlt nyolc évben a cégadatok szerint 2005-ben 167 millió, 2009-ben 161 millió, 2011-ben pedig 140 millió, összesen tehát 468 millió forint veszteséget könyvelt el, míg 2006–2008 között, majd 2010-ben összesen 150 millió forint nyereséget. A cég létszáma 19 fő.

Ennek ismeretében kérdés: a társaság miből kívánja finanszírozni, s ezzel a létszámmal üzemeltetni a 24 órában működő országos adatátviteli hálózatot, amelyen százmilliárdos költségvetési bevétel múlik?

Nem árt, ha észnél vannak a kereskedők
Kurucz Árpád 2013.01.03. Digitális 2013. január 3. Pénztárgép, fizetés, vásárlás, bolt, kereskedelem, kiskereskedés. Fotó: Kurucz Árpád
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.