Dagad a botrány, tüntetésre készülnek a mellőzött kereskedők

Óriási felháborodást okozott a szakmában a trafikpályázat végeredménye. Szabados Katalin dohánykereskedő a Népszabadságnak elmondta: kollégáival azt tervezik, tüntetést szerveznek a felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) elé. Petíciót kívánnak átadni Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszternek, melyben új, szakmailag korrekt pályázatot és a Nemzeti Dohány Nonprofit (NDN) Zrt. igazgatójának, Gyulay Zsoltnak a távozását követelik.

Ezenkívül politika független bírálótestületeket szeretnének látni. Szabados Katalin szerint hihetetlen, hogy a Fidesz azért, hogy a klientúráját építhesse, beáldoz egy teljes szakmát.

A szaktárca tegnap közleményt adott ki arról, hogy a pályázatokat elbírálásra az NDN Zrt. készítette elő. Ismertetésük szerint a cég által kijelölt bírálóbizottság értékelte a pályázatokat. Ezt követően a végső eredményre vonatkozó javaslatát megküldte a miniszternek, aki csupán jóváhagyó volt. Azt írják, hogy a bírálat a pályázati kiírás szempontrendszere szerint történt, amely megismerhető. Ez tény: ám a 120-ból 60 pontot ért az üzleti terv, és ez utóbbinál az értékelési szempontok már nem voltak pontosan részletezve. Azt sem tudhattuk meg, kik voltak a bírálóbizottságok tagjai. Az NDN-nél megkeresésünkre a közlemény kiadása előtt azonban a fejlesztési tárcához irányítottak minket, mondván: a döntés a minisztérium joga volt. A minisztériumnál kérdéseinkre nem válaszoltak, így nem tudhattuk meg senkitől: mi volt a pontos bírálati szempont, és miért nem hozzák nyilvánosságra a nyertes pályázatokat.

Ilyen körülmények között nem meglepő a piaci felháborodás. A kormánypárt a dohánypiac államosítását néhány hónapja még azzal vezette fel, hogy ezzel kisvállalkozóknak teremtenek egzisztenciát, és az eladási helyek számának korlátozásával a fiatalok egészségét védik. Az igazi trafikosok szerint azonban valójában a Fidesz-kormány a saját holdudvarának juttatja a 340 milliárd forintos piacot.

A pályázat győzteseinek listáján szép számmal szerepelnek polgármesterek és helyi erős emberek, valamint a piac ismert meghatározó alakjai. Így több tucat koncessziót kaptak a CBA igazgatóságának a tagjai, de a Cigar Towerhez kötődő vállalkozók, valamint a dohánykereskedelemben is utazó Vimpex-csoport vezetői, munkatársai és családtagjai is. Rajtuk kívül még a nyertesek között szerepelnek az NDN Zrt.-ben felügyelőbizottsági posztot betöltő – egykor a Continental-csoporthoz kötődő – Lengyel Antal családtagjai. De az általa vezetett Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesülete (MDKE) tagsága is szép számmal hozott el kereskedelmi jogokat. A piacon emlékeztetnek: egy tévedésből elküldött dokumentum tanúsága szerint a hódmezővásárhelyi dohánygyártó, a Continental Zrt. vezetője, Sánta János kezén is átment Lázár János, korábbi Fidesz-frakcióvezető, jelenlegi miniszterelnökségi államtitkár eredeti jogszabálytervezete.

Szakmai vélekedések szerint olyan feltételeket támasztottak, amely szerint csak a tőkeerős nagyvállalkozásoknak volt érdemes elindulniuk a tenderen. A jogszabályban olyan szűken húzták meg a trafikok termékkörét, hogy egy-két kis bolt üzemeltetéséből egy vállalkozó nem tud majd megélni. Ezt látva a régi trafikosok egy része nem is indult a pályázaton.

Benkő Adrienn, a nemrég alakult Nemzeti Dohány szakkereskedők Egyesület vezetője – maga is dohány-nagykereskedő – úgy becsüli: kiskereskedő partnereik fele nem is pályázott. Pénz- és időpocsékolásnak tűnt elindulni a lehetetlen feltételekkel kiírt tenderen.

Ugyanakkor a nagy csinnadrattával beharangozott trafikpályázat a „laikusoknak” kedvet csinált a vállalkozáshoz. Legalábbis Benkő Adrienn szerint hétfő óta szinte folyamatosan csörög az egyesületnél a telefon, és igen gyakori, hogy olyanok hívják a szövetséget tanácsért, akiknek már a kérdéseiből is érezhető, hogy alapismereteik sincsenek a dohánypiacról, ugyanakkor a semmiből három vagy több koncessziót nyertek.

Beszédes, hogy ingatlanos cégek mostanáig nem érzékeltek számottevő érdeklődést üzlethelységek iránt. Ez annyit jelenthet, hogy a trafikpályázat nagymenőinek vélhetőleg már megvolt a maga helye, míg a szerencsés újoncok csak most vágnak neki az üzlethelyiségek felhajtásának. Ez nem kis feladat. Április–május a bérbeadás főszezonja, ilyenkor lehet a legnehezebben és legdrágábban kiadó bolthoz jutni.

Nagy a választék, kevés lesz a kereskedő
Nagy a választék, kevés lesz a kereskedő
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.